Vágólapra másolva!
Balog Zoltán szerint pozitív dolgok történnek a Ferencvárosnál, de nem szabad elájulni a Zalaegerszeg elleni 2-0-s győzelem után.

"Bízom benne, hogy egy új fejezet kezdődött el a csapat életében" - mondta a Fradi honlapjának Balog Zoltán, aki a ZTE ellen megkapta a csapatkapitányi karszalagot.

"Nyilván nem szabad elájulnunk a múlt heti győzelemtől, de láthatóan pozitív dolgok történtek a csapat körül. Biztató jelek már most is vannak, a pályán is észrevehető volt Détári Lajos elképzelése. A győzelem feloldotta a csapatot, de ezt a sikert a helyén kell kezelnünk."

A Ferencváros a hétvégén a nyolc forduló után még veretlen Győrrel játszik idegenben. "Felszakadt egy gát bennünk, így remélem, Győrben még jobb játékot fognak majd látni a szurkolók. Jóslásokba nem bocsátkoznék, nyilván nagyon szeretnénk megverni a Győrt, de minden mérkőzésre így megyünk ki. Bízom benne, hogy a mérlegünk idővel át fog billenni pozitív irányba, amihez az kell, hogy sikerrel tudjuk venni a győri akadályt is."