Vágólapra másolva!
A múlt heti, debreceni vereség után ismét botlott a címvédő Videoton az NB I-ben. Az első fordulóból elhalasztott, és szerda este pótolt bajnokin Paulo Sousa csapata 0-0-t játszott idegenben a Siófokkal, így öt kör után hét ponttal a nyolcadik a tabellán.

NB I, első forduló:
BFC Siófok - Videoton FC 0-0
Siófok, 5000 néző
v.: Farkas Á.
Siófok: ilinte - Mogyorósi, Nyári, Fehér Zs., Kiss Zs. - Haraszti (Lattenstein, 85.), Tusori, Kecskés (Lengyel D., 91.), Melczer - Huszák (Horváth A., 80.), Sowunmi
Videoton: ujvel - Brachi, Vaskó, Horváth G., Hector - Mitrovic (Vasiljevic, 56.) - Nagy D., Polonkai, Elek (Sándor, 75.), Walter (Nikolics, 62.) - Alves

A hazaiak kezdtek jobban az ebben a szezonban első meccsét játszó Sowunminak köszönhetően, ám a folytatás egyértelmű vendégfölényt hozott helyzetekkel, igaz, a Siófoknak is akadt lehetősége.

A második játékrész is az elsőhöz hasonlóan zajlott, mindkét együttes előtt adódtak helyzetek, ám ezúttal egyik csapat sem tudott betalálni a másik kapujába, így a vendégek tizennégy év után továbbra is nyeretlenek Siófokon. A Videoton a jelenlegi bajnokságban még nem győzött idegenben, vendégként utoljára márciusban a Ferencváros otthonában nyert.

"Nagyon jó csapat ellen sikerült egy pontot szereznünk, mert szervezetten és tudatosan futballoztunk" - értékelt a mérkőzés után Mihalecz István, a Siófok edzője. "A második félidőben jobban játszottunk, és ettől a mérkőzés is jobb lett. Nekünk is voltak olyan helyzeteink, amivel eldönthettük volna a mérkőzést, de elégedett vagyok a döntetlennel, és ebből az eredményből profitálnunk kell."

"Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki ismét, sajnos azonban ezúttal sem sikerült kihasználni ezeket" - idézte a Videoton hivatalos weboldala Paulo Sousát, a székesfehérváriak szakvezetőjét. "Ha a mérkőzések elején sikerülne a lehetőségeinket gólra váltani, teljesen másképp alakulnának a meccsek. Túl fogunk jutni ezen a nehéz időszakon. Amikor Székesfehérvárra jöttem, tudtam, hogy nehéz feladat vár rám, hiszen egy teljesen újfajta mentalitást kell meghonosítani a klubnál, és tudom, hogy ez hosszú távon eredményes lesz, mert a következetes munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét."

A tabella:

1.5500+815
2.5500+515
3.5410+413
4.Honvéd5401+1012
5.5311+210
6.5221-18
7.5212+37
8.5212+37
9.5212+27
10.5122-15
11.5122-35
12.5113-34
13.5023-32
14.5014-61
15.5014-91
16.5005-110

A góllövőlista élcsoportja:
5 -
4 -
3 -
2 -

A 6. forduló programja:
augusztus 19., péntek:
ZTE FC - Vasas-Híd 18
augusztus 20., szombat:
Lombard Pápa Termál FC - DVSC-TEVA 15
Videoton FC - Pécsi MFC 17.30
MVM Paks - Győri ETO FC 18
Kecskeméti TE - Budapest Honvéd 19
BFC Siófok - Kaposvári Rákóczi 19
augusztus 21., vasárnap:
Újpest FC - Diósgyőri VTK 16
Ferencváros - Haladás Sopron Bank 16