Vágólapra másolva!
A Real Madrid és a Manchester City érdeklődése ellenére a Chelsea labdarúgócsapata szerezte meg az Anderlecht 18 éves válogatott támadóját, Romelu Lukakut. A klub és a belga játékos korábban szóban már megállapodott egymással, egy hete megtörtént az orvosi vizsgálat is, a szerződést csütörtökön írták alá a felek.

"Valóra vált egy álom" - nyilatkozta Lukaku a Chelsea hivatalos honlapján. "Tízéves korom óta arról álmodtam, hogy egyszer itt játszhatom majd, és kezet rázhatok olyan kiválóságokkal, mint John Terry, Frank Lampard vagy Didier Drogba. Remek érzés megérkezni egy nagy klubhoz nagy ambíciókkal, ez az, amit kerestem."

Lukaku számára nem lesz könnyű kiharcolnia a csapatba kerülést, hiszen Andre Villas-Boas menedzser rendszerében Drogba mellett Fernando Torres is riválisa lesz a csatár posztján.

Lukaku 2009 és 2011 között 73 mérkőzés játszott az Anderlecht színeiben, ezeken 33-szor volt eredményes. A tavalyi szezonban 37 találkozón 16 gólt szerzett, tíz válogatott fellépésén kétszer talált az ellenfelek hálójába.

Angol források szerint 25 millió eurót fizetett érte a londoni klub.