Vágólapra másolva!
A korábban többek között a Valenciában és a Sportingban is megfordult, huszonötszörös portugál válogatott védőt, Marco Caneirát két évre leigazolta a Videoton.

A 32 éves Caneira a Sportingnál nevelkedett 13 éves korától, a felnőttek között 17 évesen mutatkozott be. A Sporting több portugál csapatnak is kölcösnadta, majd 2000-ben leigazolta az Internazionale, amely egyből továbbpaszolta a Regginának, majd a Benfica és a Bordeaux volt a következő két állomás.

A legnagyobb sikereit a spanyol Valenciával érte el, amellyel az Európai Szuperkupát és a spanyol Király-kupát is megnyerte, aztán visszatért a Sportingba, ahol eleinte még játszott, de az előző idényben egyetlen meccsen sem lépett pályára. Caneira két világbajnokságon szerepelt a portugál keretben, a 2002-es vébén nem lépett pályára, 2006-ban viszont játszott a Mexikó elleni csoportmeccsen.

A Videoton új szerzeménye a belső és szélső védőként is használható, és kétéves szerződést írt alá a magyar bajnokkal.