Vágólapra másolva!
A Ferencváros egykori kiváló játékosa, Szokolai László a Nemzeti Sportnak azt mondta: dicséret illeti az FTC vezetőit, amiért elküldték a teljhatalommal rendelkező Prukner Lászlót, aki telerakta a csapatot gólképtelen, ráadásul nem ferencvárosi kötődésű játékosokkal. A kedden távozott szakvezető a nyilatkozatra úgy reagált: a keretet nem egyedül, hanem a vezetőséggel közösen alakította ki.

"Dicséret illeti a vezetőséget, remélem, még idejében lépett. Eddig ugyanis Prukner tanár úr azt csinált, amit akart. Azt szerződtetett, akit csak akart, azok a játékosok kerültek a Ferencvároshoz, akiket a teljhatalommal felruházott szakmai igazgató kinézett magának. Ennek következtében történhetett meg, hogy a góllövőlista első felében egyetlen ferencvárosi labdarúgót sem találhatunk" - nyilatkozta a szerdai Nemzeti Sportnak Szokolai László, aki 1977 és 1983 között a Ferencvárosban 167 meccsen 73 gólt szerzett.

Az NB I-ben öt meccsen mindössze két pontot szerzett FTC-től kedden távozott Prukner László az [origo] megkeresésére azt mondta, több okból is csodálkozik a Fradi-legenda szavain: "Én idáig úgy gondoltam, hogy korrekt viszonyban vagyok Szokolai Lacival. Viszont úgy látom, hogy téves információi vannak abban a témában, amiről nyilatkozott. Nem helyénvaló fél- vagy negyedinformációk alapján bármilyen ítélet meghozni és vádaskodni, tisztelem őt és a Fradi-múltját, de ez nem méltó hozzá. A keret kialakítását nagymértékben befolyásolták az egyesület objektív feltételei, és a döntéseket a keret kialakításában a vezetőséggel együtt hoztuk meg."

Szokolai részletezte a napilapnak, hogy miért nem értett egyet Prukner átigazolási politikájával: "A szakmai igazgató döntése nyomán került Oláh Lóránt az Üllői útra, eltelt tíz hét, no meg öt forduló, és egyetlen gólt sem szerzett a bajnokságban, de Felipe Félix szerződtetését is felettébb elhamarkodott lépésnek tartom."

Minderre az előző szezonban a Ferencvárossal a nehéz anyagi helyzet ellenére bronzérmet szerzett Prukner így reagált: "Akik most kritizálnak, azok közül sokan az első pár meccsen, amelyeken az újonnan alakult csapat simán nyert, azokat a 'középszerű külföldieket' ünnepelték, akik most gátjai a Ferencváros előrelépésének. Oláh Lóránt pedig négy EL-meccsen három gólt rúgott. Természetesen megvan az oka annak, hogy miért kerültünk hullámvölgybe pont a bajnokság kezdetére, közösen dolgoztunk azon a csapattal és a vezetőséggel, hogy a kiváltó okokat megszüntessük, és ebből kilábaljunk. A legfontosabb döntéseket meghoztuk, innen már csak fölfelé vezet az út."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A tréner emlékeztetett, hogy csapata a nemzetközi kupában jól szerepelt: "Azt gondolom, hogy jól kezdtük a szezont, a négy Európa Liga-meccsből hármat megnyertünk, egyet pedig a 119. percben elveszítettünk. Nem hiszem, hogy egy hónap alatt mindent elfelejtettem a szakmából. Ha a természet ilyen kegyetlenül bánik velem, és ilyen gyors a leépülésem, akkor elég nehéz dolgom lesz a hátralévő életemben."

Szokolai így zárta nyilatkozatát: "Tele a csapat idegennel, közben pedig a ferencvárosi kötődésű labdarúgók más csapatokban futballoznak. Remélem, a vezetőség véget vet ennek a káros folyamatnak."

A 440 napig Fradi-edzőként dolgozó Prukner összegzésül azt mondta: bár tényekkel tudná cáfolni Szokolai szavait, ezzel a jövőben nem foglalkozik. "Úgy érzem, hogy nem méltó hozzám olyan vitába belemenni, amelyben nekem tények állnak a rendelkezésemre, a másik oldalon pedig csak értelmetlen csapkodás a motiváció."