Vágólapra másolva!
A nemrég véget ért Copa Américán Brazília és Argentína is leszerepelt, az aranyérem pedig azé az Uruguayé lett, amely már a tavalyi vébén is felülmúlta két dél-amerikai riválisát. Az uruguayi futball kisebb kihagyásokkal mindig is ott volt a világ élvonalában, pedig az országot csupán 3,3 millióan lakják, a meglevő erőforrásokat azonban szinte tökéletesen használják fel.

A dél-amerikai válogatottak közül a tavalyi világbajnokságon Uruguay szerepelt a legjobban, hiszen a kontinens képviselői közül egyedüliként jutott be a legjobb négy közé - a végső győzelemre is esélyesnek tartott Argentína és Brazília már a negyeddöntőben elvérzett.

Hogy ez nem csak egy kiugró eredmény volt, azt az idei Copa América is bizonyította, így az uruguayiak immár hivatalosan is Dél-Amerika legjobb csapatának számítanak. Ha hozzávesszük, hogy az U17-es válogatottjuk vb-döntőt játszott, a Nacional pedig eljutott a Libertadores-kupa fináléjába, akkor nem túlzás kijelenteni, hogy Uruguay felnőtt a másik két dél-amerikai futballnagyhatalom mellé - sőt, meg is előzte őket.

A kezdetektől a világ élvonalában

Persze az uruguayi futball nem a semmiből tört így előre, az ország labdarúgása kisebb megszakításokkal gyakorlatilag a kezdetek óta ott van a világ élvonalában. A sporttörténészek és a labdarúgás teoretikusai úgy vélik, hogy a sportág nagyon sokat köszönhet Uruguaynak: válogatottja 1924-ben meglepte a világot a párizsi olimpián lapos passzokon és sok mozgáson alapuló, rendkívül attraktív futballjával, ami akkoriban újdonságnak számított.

Az uruguayiak nem csak azt az olimpiát nyerték meg, hanem következőt is, és ők rendezhették az első világbajnokságot is - ahol házigazdaként szintén nem találtak legyőzőre. A következő két vébén nem indultak, 1950-ben pedig óriási meglepetésre Brazíliában lettek világbajnokok, az utolsó meccsen a sokkal esélyesebbnek tartott hazai csapatot legyőzve.

Az 1954-es tornán is csak az Aranycsapat tudta megállítani őket, azt a meccset minden idők egyik legjobb találkozójának tartják. Ahogy a labdarúgás egyre elterjedtebb és népszerűbb lett a világon, az uruguayiak már nem voltak olyan sikeresek, de azért az 1970-es vébén is ott voltak a legjobb négy között, és bár lemaradtak néhány világbajnokságról, ebben az időszakban is olyan klasszisokat adtak az egyetemes futballnak, mint Enzo Francescoli, Antonio Alzamendi vagy Rubén Paz - akiket egyaránt megválasztottak Dél-Amerika legjobbjának.

Kevesen vannak, de jól fociznak

Mindez azért is figyelemre méltó, mert az ország lakossága alig haladja meg a 3,3 milliót, amivel jelenleg a 134. a világon. Ilyen kis népességű állam nem hogy világbajnokságot, de még csak érmet sem nyert, sőt, mindössze hat olyan ország van, amelynek kevesebb a lakossága, de szerepelt világbajnokságon: Észak-Írország, Szlovénia, Wales, Kuvait, Jamaica, valamint Trinidad és Tobago.

Ráadásul mindez nem csak a labdarúgásban egyedülálló: Uruguay a legalacsonyabb lélekszámú ország, amely csapatsportágban olimpiai aranyérmet tudott nyerni. Csak összehasonlításként: lakosságát tekintve Uruguay előtt a rangsorban Panama, Mauritánia és Moldova áll - amelyek messze nem számítanak sportnagyhatalomnak.

Abban, hogy Uruguay ilyen meghatározó tényező maradt a futballban, természetesen fontos szerepe van a tradíciónak, a kezdeti sikereknek (amihez hozzájárult, hogy a dél-amerikai országok közül Uruguay válogatott be elsőként színesbőrű futballistákat), de csupán ezzel nem lehet magyarázni a dolgot. Sőt, a jelenlegi szövetségi kapitány, Oscar Washington Tabárez szerint a labdarúgás aranykorszaka bizonyos szempontból hátráltató tényező is volt - ő ezt "1950 átkának" nevezte". A közvélemény akkor is a világbajnok csapathoz hasonlította a válogatottat, amikor a labdarúgás globalizációja miatt már korántsem lehetett olyan sikeres.

Forrás: AFP
Tabárez szerint az uruguayiak újra tudnak minden győzelemnek örülni

"Azt gondoltuk, hogy mindig nyernünk kell, és még a második helyezést sem tudtuk megünnepelni. Pedig az idők megváltoztak, és nem lehet állandó diadalmenetet várni a csapattól. Szerencsére a dél-afrikai vébén ezt végleg sikerült levetkőznünk, minden egyes győzelemnek tudtunk örülni, és pozitív irányban változtatta meg az együttes játékát, illetve a szurkolók hozzáállását is" - nyilatkozta a szakember.

Az indiánok szelleme

Az uruguayiakkal kapcsolatos közhely, miszerint rendkívül durvák és alattomosak, részben szintén ehhez köthető. A válogatott identitásához a kezdetek óta hozzátartozott a garra charrúa. A charrúák a mai Uruguay területén őslakos indiánok voltak, akiket szinte teljesen kiirtottak, azonban az utolsó leheletükig küzdöttek a spanyol konkvisztádorok ellen.

A garra szó karmot jelent, de a kifejezés tulajdonképpen a küzdeni tudásra utal, arra, hogy sohasem adják fel a harcot, még reménytelen helyzetben is küzdenek. Benne van ebben az agresszivitás, az elszántság, a mentális keménység - ami a sikertelenség időszakában elsősorban durvaságban csapódott le. A mostani csapat azonban a garra pozitív tulajdonságait jeleníti meg: Arévalo Ríos vagy Walter Gargano erőszakossága, Fernando Muslera bátor kivetődései, Diego Lugano hihetetlen lendületű belépői mind ezt mutatják.

Mindez azonban még kevés lett volna a jelenlegi sikerhez, ehhez kellett egy olyan kiváló szakember, mint Tabárez, illetve az, hogy az országban a sportág szervezettsége megfelelő legyen. Ugyan az uruguayi klubok közül Európában többnyire csak a két montevideói sztárcsapat, a Nacional és a Penarol nevét ismerik, és valóban ez a két legsikeresebb (utóbbi 37, előbbi pedig 32 alkalommal volt bajnok, és mindkettő nyert Libertadores-kupát), de a többi egyesület példás nevelőmunkája nélkül az uruguayi futball nem lehetne sikeres.

Forrás: AFP/Maxi Failla
Suárez végleg kinőtte magát

Jellemző, hogy a Copát nyert keretből csak hatan nevelkedtek a két nagy klubnál, ugyanakkor a Wanderers (Muslera, Sebastián Eguren), a Defensor (Martín Cáceres, Maxi Pereira, Álvaro González), a Cerro (Diego Godín), a Central Espanol (Andrés Scotti), a Danubio (Edinson Cavani, Walter Gargano), a Miramar Misiones (Álvaro Pereira) és a Paysandú (Arévalo Ríos) nevelése is van a győztesek között. És ez már korábban is így volt: Francescoli a Wanderersben, Álvaro Recoba a Danubióban, Darío Silva a Defensorban kezdte a karrierjét - hogy csak a közelmúltból említsünk pár csillagot.

Az utánpótlás fontossága

Az uruguayiak már az 1990-es évek elején rájöttek, hogy legjobbjaikat aligha tudják otthon tartani, éppen ezért a csapatépítést már a korosztályos válogatottaknál kell kezdeni. Ennek eredményeként az 1997-es U20-as világbajnokságon ezüstérmet nyert csapat mestere, Víctor Púa két évvel később átvette a nagyválogatott irányítását, amit ő irányított a 2002-es vébén - ezt megelőzően az ország 1990-ben szerepelt világbajnokságon.

Miután pedig a 2006-os tornára nem sikerült kvalifikálni, Tabárez nem csak a nagyválogatott irányítását kapta meg, hanem ő fogja össze a korosztályos együtteseket - amelyek közül az U17-es nemrégiben ezüstérmes lett a világbajnokságon, a 20 éven aluliak számára pedig a napokban kezdődik a vébé, ahová a csapat a kontinensbajnokságon Argentínát megelőzve jutott ki.

www.global-soccer.eu