Vágólapra másolva!
Thomas Hitzlsperger 170 km/órával száguldott egy 110-es zónában Angliában, mégsem vették el a jogosítványát. A West Ham United korábbi futballistája azt mondta a bíróságon: azért siet, mert új klubot kell találnia.

A 29 éves focista 170 kilométer/órával hajtott Range Roverjével egy olyan angliai útszakaszon, ahol legfeljebb 110-zel mehetett volna. A német középpályás később a bíróságon beismerte a vétkét.

"Teljes tiszteletet mutatott a rendőrök felé, alázattal beszélt, mikor megállították" - mondta Hitzlspergerről a védője, Craig Harris.

Az érvelésük szerint a játékos szerződését májusban bontotta fel a West Ham, és mivel Angliában akarta folytatni a pályafutását, a klubkereséshez autóznia kellett szerte az országban.

A rendőrség lézerrel bemérte a gyorshajtót, majd követni kezdte, de 130-nál lassabban később sem ment. Hitzlspergernek ez volt az első közlekedési vétsége, melyet végül hat büntetőponttal és egy 750 fontos bírsággal úszott meg.