Vágólapra másolva!
A FIFA elnöke, Joseph Blatter kijelentette: egész életére eltiltják azt a játékost vagy sportvezetőt, akit bűnösnek találnak bundázásban.

Blatter a zimbabwei látogatásán beszélt a fogadási csalásokról. Az afrikai országot két éve rázta meg egy súlyos bundaügy: a válogatott több játékosa, köztük a csapatkapitány, Method Mwanjali a helyi szövetség vizsgálatán azt mondta, hogy fizettek nekik néhány mérkőzés elvesztéséért egy ázsiai túrán.

A FIFA-elnök szigorú üzenetet küldött a fogadási csalások érintettjei felé, de hangsúlyozta, hogy a szervezet csak az összes jogi procedúra lázárása után avatkozik be.

"Ha a különböző országokban a megfelelő intézmények végigviszik az eljárást, és bűnösnek találják az illetőt, akkor - legyen az játékos vagy sportvezető - soha nem térhet vissza a futballba" - fogalmazott Blatter a Soccerway portál szerint.