Vágólapra másolva!
Német lapértesülés szerint a Bayern München labdarúgóklub 18 millió euróért megvásárolja a kapus Manuel Neuert a Schalke 04-től.

A Kicker német sportmagazin csütörtökön arról számolt be, hogy a tető alá hozott megállapodás értelmében a bajorok további hárommilliót adnak a Schalkénak, ha megnyerik a 2011/2012-es bajnoki címet, valamint még négymilliót egy esetleges Bajnokok Ligája-diadal után.

A 2015-ig aláíró és állítólag évi hatmillió eurót kereső kapus hivatalos bemutatására május 23. és 26. között kerül sor. A 25 éves, világbajnoki bronzérmes Neuer 2012-ben szabadon szerződtethetővé vált volna, így a Schalkének most túl kellett adnia rajta, ha pénzt akart látni az átigazolásából.

A hónap elején úgy hírlett, hogy a Bayern első lépésben 14 millió eurót kínál a kapusért, miközben Franz Beckenbauer, a bajorok tiszteletbeli elnöke 50 milliót sem sajnált volna érte. Kilenc napja a müncheniek egy évvel, 2012. június 30-ig meghosszabbították jelenlegi első számú kapusuk, Jörg Butt szerződését, akinek helyettese, a 22 éves Thomas Kraft a szezon végén elhagyja a csapatot.