Vágólapra másolva!
Ünnepséggel fejeződik be a labdarúgó Monicomp Liga jelenlegi idénye a Győri ETO FC számára: a klub hatvan legendájáról nevezik el a győri stadion szektorait szombaton a Kaposvári Rákóczi elleni mérkőzés előtt.

"Országosan egyedülálló ünnepet szervezünk, amelyre a visszajelzések alapján legalább százötven résztvevőt várunk" - mondta Horváth Cs. Attila, a Győri ETO FC klubmenedzsere a csütörtöki sajtótájékoztatón. "A stadionunk szektorait és páholyait az ETO hatvan legendájáról nevezzük el, olyanokról, mint Baróti Lajos, Hidegkuti Nándor, Szusza Ferenc, Verebes József, a játékosok közül pedig többek között Palotai Károly, Keglovich László, Orbán Árpád, Póczik József vagy Szentes Lázár."

A sportvezető hozzátette, a legendák, illetve hozzátartozóik emléklapot és örökös bérletet kapnak ajándékba. A szektoroknál egy fotó és egy rövid ismertető emlékeztet majd a kiváló sportemberekre.

"Nemes kezdeményezésnek, jó ötletnek tartjuk az elnevezést. Több egykori játékostársammal beszéltem erről, és egyöntetű volt a véleményük. Örök emléket állítanak ezzel azoknak, akik sokat tettek a jelenleg százhét éves klubért" - fogalmazott a korábbi kiválóságok nevében Szabó Ottó.

Az ETO bérletesei szombaton egy kitűzőt kapnak ajándékba, a B közép tagjai pedig ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Csertői Aurél, a Győri ETO FC vezetőedzője a szombati találkozóról és a felkészülésről beszélt. "Bár a három ponton kívül más tétje nincs a Kaposvár elleni mérkőzésnek, szeretnénk győzelemmel búcsúzni a közönségünktől" - mondta a tréner.

"Ji-Paraná eltiltás miatt nem játszhat, Pilibaitist válogatottbeli kötelezettségei miatt elengedtem szabadságra, Djordjevic és Stanisic pedig sérüléssel bajlódik. Valószínű, hogy újoncot avatunk az U19-es válogatott Windecker József személyében."

Csertői elárulta, a mérkőzést követően háromhetes szabadságra mennek a játékosok, a felkészülés június 14-én kezdődik és öt hétig tart. A keretben jelentős változások várhatók, ezekről azonban az utolsó bajnoki mérkőzés előtt nem akart nyilatkozni.