Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona szombati sikerével a spanyolok tizenhárom diadallal immár egyedül vezetik a nemzetek rangsorát a BEK-ben, illetve a Bajnokok Ligájában. Eddig az olaszokkal holtversenyben álltak az élen. A harmadik helyen az angolok állnak tizenegy elsőséggel.

Spanyolországból a Real Madrid kilenc, az FC Barcelona négy sikerrel büszkélkedhet. Az olaszok közül az AC Milan hét, az Internazionale három, a Juventus pedig két alkalommal bizonyult a legjobbnak. Anglia képviseletében az FC Liverpool öt, a Manchester United három, a Nottingham Forest kettő, míg az Aston Villa egy győzelmet szerzett.

A nemzetek rangsorában a negyedik helyen a németek a hollandokkal osztoznak hat-hat végső sikerrel. A Bayern München négyszer, a Hamburger SV és a Borussia Dortmund egyszer-egyszer diadalmaskodott, a hollandoknál pedig az Ajax Amsterdam négy, a Feyenoord és a PSV Eindhoven egy-egy idényben volt a legjobb.

Portugália négy (Benfica és FC Porto 2-2), míg Franciaország (Olympique Marseille), Románia (Steaua Bucuresti), Jugoszlávia (Crvena zvezda) és Skócia (Celtic) egy-egy győzelmet ünnepelhetett.

Magyar együttes soha nem jutott BEK-döntőbe. A Vasas (az elődöntőben: Real Madrid-Vasas 4-0, 0-2) az 1957/58-as, a Győri ETO (az elődöntőben: Benfica-Győr 4-0, 1-0) az 1964/65-ös, míg az Újpesti Dózsa (az elődöntőben: Bayern München-Újpest 1-1, 3-0) az 1973/74-es kiírásban került a legjobb négy közé.