Vágólapra másolva!
Arra kérte a Juventus futballszurkolóit Luigi del Neri, a torinóiak vezetőedzője, hogy ha erre mindenképpen késztetést éreznek, inkább rajta vezessék le a feszültségüket, mint a csapaton a Brescia elleni vasárnapi mérkőzésen.

"Remélem, erre nem lesz szükség, de ha mégis úgy érzik a drukkerek, hogy ki kell fütyülniük valakit, akkor az én legyek, és ne a játékosok, mert a csapatnak inkább támogatásra van szüksége" - fogalmazott a tréner.

A Juventus várakozáson alul szerepel a bajnokságban, 29 forduló után csak hetedik, és 11 pont a hátránya a BL-kvalifikációt érő negyedik helyen álló Udinesével szemben.

"Addig maradok a csapat edzője, amíg erre lehetőséget kapok. Most csak azzal foglalkozom, hogy szépen fejezzük be az idényt. Szeretném, ha teljesítményem megítélésénél az eredményeken túl az általam megvalósított munkastílust és a csapattal kialakított kapcsolatot is figyelembe vennék" - mondta Del Neri a Brescia elleni vasárnapi meccs előtt.