Vágólapra másolva!
Háromgólos előnyt szerzett a Honvéd férfivízilabda-csapata a görögországi visszavágóra a Panioniosz ellen a LEN-kupa elődöntőjének szerda esti, budapesti első mérkőzésén.

LEN-kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:
Groupama-Honvéd - Panioniosz (görög) 12-9 (4-3, 5-3, 1-2, 2-1)
a magyar góldobók
: Szívós 5, Tóth M. 3, Salamon 2, Hárai, Bátori 1-1

Jól kezdett a magyar kupagyőztes a Kőér utcai találkozón. Hárai Balázs pompás centergóllal már az első támadást eredményesen fejezte be, majd Szívós Márton pillanatai következtek, a szintén válogatott játékos egymás után háromszor is hatalmas bombát küldött a görög kapuba (4-1). A harcos athéni alakulat azonban nem tört meg a bravúros magyar rajttól, és az első szünetre felzárkózott 4-3-ra.

Mi több, a folytatásban emberelőnyből újfent a vendégek támadtak hatékonyan (4-4), de Bátori Bence ügyesen másolta Szívóst, és Tóth Márton lökete is hasonlóképpen célt ért (6-4). Majd ki más, mint az ötször eredményes Szívós következett, aki hatalmas kapufás, utána pedig sima balsarkos góllal alakította 8-5-re az állást. Salamon Ferenc révén - büntetőből - pedig már 9-5-re húzott el a magyar együttes.

A meccs második félideje 9-6-ról indult, de rövidesen 10-6 lett, mert Salamon másodszor is biztos kézzel vágta a hálóba az ötméterest. Hasonló módon válaszolt a Panioniosz, majd fórból 10-8-ra jöttek fel a vendégek, miközben a Honvéd-akciók sikertelenek maradtak.

A záró nyolc perc viszont Tóth-góllal kezdődött (11-8), s négyre is visszahízhatott volna az előny, ám a meccs embere, Szívós ezúttal rontott, mellé lőtte a büntetőt. Tóth viszont nem hibázott, emberelőnyben parádésan pattintotta a kapuba saját harmadik, s csapata tizenkettedik találatát (12-8). A sokadik hat az öt elleni játékban a görögök bevették az amúgy remekül védő válogatott hálóőr, a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István kapuját (12-9), így nehéz, de azért döntőbe jutást ígérő mérkőzés vár Athénban a Honvédra.

A visszavágót március 9-én játsszák.