Vágólapra másolva!
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) határozatát, amellyel örökre eltiltotta a játékvezetéstől az ukrán Oleg Oriehovot.

A játékvezetőt azért büntette meg az UEFA, mert nem tett eleget bejelentési kötelezettségének, s elhallgatta, hogy ötvenezer eurót kínáltak fel neki a 2009. november 5-i Basel-CSZKA Szófia Európa Liga-csoportmérkőzés előtt azért, hogy befolyásolja a meccs eredményét. A találkozót 3-1-re a hazai pályán játszó svájci gárda nyerte.

A CAS ítéletét azzal indokolta: bizonyítottnak látta, hogy Oriehov többször kapcsolatba lépett a bűnbandával a meccset megelőzően és utána is.

Ugyancsak a bejelentés elmulasztásának vétségéért tiltotta el az UEFA a DVSC két játékosát, Mészáros Norbertet és Vukasin Poleksicet, előbbit 2011 végéig, utóbbit 2012. június 30-ig. Miután mindkettejük fellebbezését elutasította az UEFA, a futballisták a CAS-hoz fordultak, de a szervezet még nem tűzte ki a tárgyalási időpontot.