Vágólapra másolva!
Koman Vladimir és Laczkó Zsolt csapata, a Sampdoria a második helyen álló Napoli otthonába látogat az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában - immár nem csak Cassano, hanem Pazzini nélkül.

A genovai együttes nincs könnyű helyzetben, a bajnokságban hullámzó teljesítményt nyújt, a kupában pedig szerdán búcsúzott az AC Milannal szemben. Ráadásul Antonio Casssano után az együttes másik ásza, Giampaolo Pazzini is távozott, a válogatott támadó a címvédő Internazionaléhoz került.

A milánóiak vasárnap a Palermót fogadják a San Siróban. Leonardo, az együttes brazil edzője a múlt héten az Udinese otthonában elveszítette veretlenségét, egy újabb botlás pedig azt jelentené, hogy csapatával nem tudja megközelíteni a városi rivális, listavezető AC Milant.

A Milan szombaton a Catania otthonában lép pályára, a piros-feketéknél sérülés miatt a középpályáról hiányzik Gennaro Gattuso, Clarence Seedorf, Andrea Pirlo és Kevin-Prince Boateng is, ugyanakkor a Sampdoria elleni kupamérkőzésen úgy tűnt, hogy a frissen igazolt holland duó, azaz Mark van Bommel és Urby Emanuelson megoldást jelenthet Massimo Allegri vezetőedző problémáira.

A komoly hullámvölgyben lévő Juventusnak hazai környezetben az Udinese ellen van lehetősége a javításra, míg a harmadik helyen álló AS Roma az anyagi gondok és a pontlevonások ellenére remekül helyt álló Bologna otthonában lép pályára.

Serie A, 22. forduló:

szombat:
Lazio - Fiorentina 18
Catania - AC Milan 20.45

vasárnap:
Brescia - Chievo 12.30
Bologna - AS Roma 15
Cagliari - Bari 15
Genoa - Parma 15
Internazionale - Palermo 15
Lecce - Cesena 15
Napoli - Sampdoria 15
Juventus - Udinese 20.45

Az állás:
1. AC Milan 21 37-18 44 pont
2. Napoli 21 32-20 40
3. AS Roma 21 31-24 38
4. Lazio 21 27-21 37
5. Internazionale 20 33-22 35
6. Juventus 21 35-25 35
7. Palermo 21 34-25 34
8. Udinese 21 34-28 33
9. Sampdoria 20 20-18 27
10. Cagliari 21 24-22 26
11. Fiorentina 20 21-21 25
12. Parma 21 21-25 25
13. Bologna 21 23-29 25
14. Chievo 21 20-22 24
15. Genoa 20 15-19 24
16. Catania 21 18-27 22
17. Lecce 21 20-38 20
18. Cesena 21 15-27 19
19. Brescia 21 17-27 18
20. Bari 21 13-32 14

A Bolognától három pontot levontak.