Vágólapra másolva!
Edzője, Massimiliano Allegri szerint távozik az AC Milantól, Ronaldinho, az olasz csapat világbajnok labdarúgója. A tréner szerint a jelenleg is zajló dubaji edzőtáborozás után kerül sor a 2005-ben aranylabdás, 30 éves futballista klubváltására.

"Már csak hivatalossá kell ennek válnia" - nyilatkozott a tréner a Sky Italia csatornának. "Talán nem volt igazán kedve nálunk játszani. Előzetesen biztos voltam benne, hogy remek szezon előtt áll. Jól is kezdett egy kiegyensúlyozott közösségben, de végül mindenkinek vállalnia kell a felelősséget" - utalt arra az edző, hogy később viszont már nem nyújtotta a várt teljesítményt.

Két napja a Zero Hora című brazil napilap - Roberto de Assisra, a csatár testvérére, egyben ügynökére hivatkozva - arról számolt be, hogy nyolcmillió eurót kell átutalnia az AC Milan számlájára annak a klubnak, amelyik meg akarja szerezni Ronaldinhót. A futballista ügyeit intéző fivér előzőleg Rio de Janeiróban találkozott Adriano Gallianival, a Milan alelnökével.

Az egyik legaktívabb kérő, a Gremio - amelyben Ronaldinho elkezdte profi pályafutását - eredetileg ingyen szerette volna átcsábítani a játékost, akinek négy évre szóló szerződést kínálna. César Cidade Dias, a Porto Alegre-i klub tanácsadója szerint a milánói követelések némileg bonyolítják az ügyet.

A 2002-ben világbajnok szerződése júniusig szól. Paulo Odone, a Gremio elnöke úgy tudja, hogy Ronaldinho szívesen hazatérne Európából, és ott akar lenni a válogatottban a 2014-es, hazai rendezésű világbajnokságon.

Korábbi sajtóértesülések arról szóltak, hogy a Gremio mellett a Palmeiras és a Flamengo is szerződtetné, de olasz kérője is akad, mindezt pedig ügynöke azzal egészítette ki, hogy Spanyolországból és Angliából is volt érdeklődő.