Vágólapra másolva!
Az angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésen a West Ham az utolsó félórát emberhátrányban játszva is nyerni tudott 2-1-re a Birmingham City ellen. A londoniak egy őrült nagy kapushiba után szerezték meg a győztes gólt, Victor Obinnát viszont nem fogja megdicsérni Avram Grant, a West Ham edzője, mert a nigériai légiós egy felesleges durvaság miatt kapos piros lapot.

A hazai pályán játszó West Ham viszonylag korán vezetést szerzett, egy többször is megakadó támadás végén Noble nagyon éles szögből lőtte a labdát valahogy a rövid sarokba, pedig egy védő és Foster kapus is a kapufánál állt.

Foster később helyrehozta hibáját, többször is nagyot védett, a City pedig a második félidő elején egyenlíteni tudott, Ridgewell bólintott a kapuba egy szöglet után. Három perccel a vendégek gólja után megint a West Ham-drukkerek boszankodhattak, Obinna ártalmatlan helyzetben hátra talpalt, és érzékeny helyen találta el Larssont, amiért Dowd bíró kiállította a nigériai támadót.

Obinna durvulása:


A győzelmet mégis a West Ham szerezte meg, a csereként beállt Carlton Cole nagy helyzetben szörnyen találta el a labdát, a korábban a MU-ban is megfordult Foster viszont megkönyörült rajta, és szinte elugrott a csigalassúsággal döcögő labda elől, ami így a kapuba vánszorgott. A mázlis gólnak a legjobban talán Avram Grant, a West Ham edzője örült, akinek erősen veszélyben volt az állása.

A meccs góljai:


angol Ligakupa, elődöntő, első mérkőzés:

West Ham United - Birmingham City 2-1 (1-0)
gól:
Noble (13.), C. Cole (78.), illetve Ridgewell (56.)
piros lap: Obinna (59., West Ham)