Vágólapra másolva!
Egykori római csapattársa, a francia világbajnok Vincent Candela szerint az AS Roma vezetőedzője, Claudio Ranieri rosszul teszi, hogy a csapat ikonját, Francesco Tottit a sajtótájékozatókon dicséri, majd rendre kihagyja a kezdőből.

A Roma korábbi védője szerint Ranieri nem tiszteli eléggé a Serie A-ben negyedik helyen álló fővárosi klub klasszisát. "Ranieri nagy hibát követett el, hogy Tottival kísérletezik. Kevés tiszteletet mutat a szurkolók kedvence iránt, és ez nem szülhet jót" - mondta az 1998-ban világbajnoki címet nyert Vincent Candela a Radio Mana Manának.

"Nem teheted meg egy ikonnal, hogy a sajtótájékoztatón dicséred, a csapatban betöltött szerepét méltatod, majd kihagyod a kezdőből. Tottit is kell olykor fegyelmezni, de tisztelettel kell szólni hozzá, mert ő nem csak egy játékos a sok közül a Romában."

Totti a Roma idei tizenkilenc bajnokijából tizenötön kezdett, egyszer becserélték, hatszor lecserélték. Legutóbb a Sampdoriától elszenvedett 2-1-es vereség alkalmával a 90. percben állt be.

Candela 1997 és 2005 között több mint kétszáz mérkőzést játszott a Roma színeiben.