Vágólapra másolva!
Szima Gábor éles kritikát fogalmazott meg a DVSC őszi szereplésével kapcsolatban a labdarúgócsapat honlapján. Az elnök szerint a távozó stábnak nem volt igaza, amikor azt hangsúlyozta, hogy nyáron jelentősen meggyengült a címvédő kerete, azt pedig sosem állította, hogy elégedett a munkatársaival.

"Először is szeretnék eloszlatni egy tévhitet, amit a média egyes képviselői, a leköszönő szakmai stáb és néhány játékos is hangsúlyozott" - kezdte mondandóját a vezető. "Nevezetesen azt, hogy meggyengült a játékosállományunk. Talán valóban tapasztalható volt némi gyengülés a keretet illetően, de nem akkora mérvű, amitől ne szerepelhettünk volna jobban a magyar bajnokságban az ősz folyamán."

Szima Gábor kiemelte, hogy az összes, a tabellán előttük álló csapatot legyőzték, viszont az utolsó hét együttes ellen huszonegy pontból mindössze nyolcat gyűjtöttek: "Nem azért szereztünk csak nyolcat, mert meggyengült a játékosállományunk, hiszen akkor az előttünk álló együttesek ellen nem szerepeltünk volna ilyen jól. Itt más problémák voltak. Úgy vélem, talán nem kellően felkészülten, nem megfelelő koncentrációval léptünk pályára a gyengébben szereplő csapatok otthonában."

A tulajdonos azt is elárulta, hogy bár szerinte a keret alkalmas a jobb szereplésre, a télen várhatóan lesznek változások a játékosállományban.

A DVSC kispadjáról decemberben három év után felállt Herczeg András, majd Bartha Csaba klubigazgató távozott. Helyükre a cseh Zdenek Scasny, illetve Róka Géza érkezett. A technikai vezető posztján Horváth Bélát Frida Ferenc váltotta. A szakmai stáb szinte teljesen átalakult, a kapusedző Erdélyi Miklós, a pályaedző Sándor Tamás lett.

"Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy gondoltuk, hogy a klubnak szinte minden területen megújulásra van szüksége" - mondta a klub elnöke. "Azt sosem mondtam, hogy elégedett vagyok a munkatársaimmal. Ha egy vezető a nyilvánosság előtt nem bírálja a kollégáit, az még nem jelenti azt, hogy teljes mértékben elégedett is velük. Az új emberektől egy olyan profi és mindenre kiterjedő munkát várok, amely remélem, hogy a pályán elért eredményekben is megmutatkozik majd, hiszen itt mindenkit a klub eredményei minősítenek" - fogalmazott Szima.