Vágólapra másolva!
Nincs könnyű helyzetben a Liverpool új edzője, Roy Hodgson, hiszen a klub anyagi problémái miatt alig költhet erősítésre. Ennek megfelelően elsősorban az ingyen megszerezhető játékosokra koncentrál, és a balhátvéd posztjára is ilyet igazolt - azt a Fábio Auréliót, akit két hónapja távozott az Anfieldről.

A Liverpool eddig csupán a skót Rangers fiatal védőjéért, Danny Wilsonért fizetett kétmillió fontot, a másik két új igazolás (Milan Jovanovics és Joe Cole) ingyen érkezett. A klubnak nincs pénze sztárigazolásokra, de azt senki sem gondolta, hogy a védelembe olyan játékost szerződtetnek, aki pár hónapja még a Liverpoolé volt. A brazil Fábio Auréliónak a nyáron járt le a szerződése, és olyan hosszabbítást ajánlottak neki, amelynek értelmében fizetését teljesítményarányosan kapta volna.

Az elővigyázatosság érthető volt, hiszen a remek képességű futballista nagyon sérülékeny: négy idény alatt mindössze hetvenegy bajnokin szerepelt, és egyetlen szezonban sem játszott huszonötnél több mérkőzést. A brazil májusban nem fogadta el a Liverpool ajánlatát, viszont azóta sem talált magának új csapatot. Amikor Hodgson ezt megtudta, meghívta a melwoodi edzőtáborba, és Aurélio olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy a klub az újraszerződtetése mellett döntött. A védő ezúttal két évre írt alá - valószínűleg jóval kevesebbért, mint amit az előző szerződés biztosított.

További átigazolási hírek

Az Olympique Marseille szeretné kölcsönvenni a Manchester City paraguayi csatárát, Roque Santa Cruzt. A Werder Bremen fiatal középpályása, Mesut Özil megegyezett klubjával, hogy a következő idényben még marad a brémaiaknál. Az Espanyol veterán csatára, a klubnál élő legendának számító Raúl Tamudo a spanyol bajnokság újoncához, a Real Sociedadhoz szerződött.

www.global-soccer.eu