Vágólapra másolva!
A Juventus kifejezetten rosszul kezdte a bajnokságot, hiszen a Serie A első játéknapján 1-0-ra kikapott a Baritól. A torinóiak kerete nagyon átalakult a nyáron, de a hírek szerint még egy csatár érkezhet a csapathoz - akár az AC Milantól.

A nyitófordulóban a Juve kezdő tizenegyében hat új játékos szerepelt, és az összeszokottság hiánya meglátszott a gárdán. Luigi del Neri edzőnek csatárposzton nincsen sok alternatívája, hiszen David Trezeguet távozásával csak három támadója maradt: Alessandro Del Piero, Amauri és a frissen igazolt Fabio Quagliarella. Éppen ezért a Juve szeretne még egy támadót szerződtetni, és az új átigazolási politikának megfelelően egy olasz játékost venne.

Del Neri legszívesebben volt klubjától, a Sampdoriától szerezné meg Giampaolo Pazzinit, aki jelenleg is bombaformában van, a Werder Bremen elleni BL-selejtezőn duplázott. A Samp azonban így sem jutott be a Bajnokok Ligájába, így aztán a szakértők egy része úgy véli, hogy akár el is adhatja Pazzinit - azonban a Juventus ugyanúgy az Európa Ligában szerepel majd, mint a genovaiak, így a focistának sem nagyon érné meg a transzfer.

A Milan támadója, Marco Borriello viszont állítólag szívesen távozna, mivel úgy érzi, hogy Zlatan Ibrahimovic leigazolásával a kispadra szorul. Persze biztos helye a torinóiaknál sem lenne, de valószínűleg több esélye lenne bekerülni a csapatba, így egyes olasz lapok máris arról írnak, hogy a Juve kölcsönveheti őt a Milantól.

További átigazolási hírek:
A Tottenham Hotspurt a Villarreal olasz csatárával, Giuseppe Rossival hozták kapcsolatba. A West Ham United bejelentkezett a Hamburg védőjéért, Guy Demelért. Az Atlético Madrid középpályása, Jurado a Schalke 04-be tart.

A Bayer Leverkusen finn védője, Sami Hyypiä 2014-ig meghosszabbította szerződését. A Grenoble japán szélsője, Macui Daiszuke kölcsönbe az orosz Tom Tomszkba került. Az Olympiakosz olasz középpályása, Enzo Maresca visszatérhet a Serie A-ba a Palermóhoz.

Az Olympique Marseille támadója, Hatem Ben Arfa a Newcastle Unitedbe igazolt. A portugál Sporting francia csatára, Florent Sinama-Pongolle kölcsönbe a Real Zaragozába került. A Rubin Kazany 9,5 millió euróért megszerezte a Genoa védőjét, Salvatore Bochettit.

Az AS Roma hosszas huzavona után megvette az Internazionale argentin védőjét, Nicolás Burdissót, mégpedig nyolcmillió euróért. A Javier Mascheranót eladó Liverpool hiába vette meg Christian Poulsent, Roy Hodgsonnak szüksége van még egy védekező középpályásra, jelöltje a madridi Lassana Diarra, aki hírek szerint létszámfelettivé vált a spanyoloknál.

www.global-soccer.eu