Vágólapra másolva!
Ebben a szezonban már nem állhat a Liverpool rendelkezésére Fernando Torres, aki vasárnap este térdműtéten esett át. A világbajnokságra éppen felépülhet.

Fernando Torresre ebben a szezonban már nem számíthat a Liverpool, a spanyol játékos vasárnap este térdműtéten esett át. Amennyiben nem merül fel komplikáció, Torres a világbajnokságra felépülhet, de legrosszabb esetben a dél-afrikai tornát is ki kell hagynia.

Torres térdét januárban műtötték utoljára, a csatár már a Fulham elleni 0-0-s meccsen sem játszott. Torres vasárnap délelőtt keresett fel egy specialistát, aki úgy döntött, hogy azonnal műteni kell jobb térdében a porcsérülést.

"Fernando vasárnap keresett fel egy specialistát, aki azt mondta, azonnal műtétre van szükség" - fogalmazott a klub szóvivője. "Még nincs pontos információnk az operációról, de általában legalább hat hét a rehabilitációs időszak hasonló beavatkozások után."

Torres idén összesen húsz bajnokin léphetett csak pályára sérülések miatt, az utolsó négy találkozót és az Európa Liga-elődöntőt is kénytelen lesz kihagyni korábbi csapata, az Atlético Madrid ellen.

Torres sérülését a januári operációt végző Ramon Cugat múlt héten enyhébbnek nyilvánította, az újabb vizsgálatok a doktor tévedését igazolták.