Premier League, az élcsoport állása:
1. Manchester United 72 pont
2. Chelsea 71
3. Arsenal 68
A bajnokesélyesek hátralévő mérkőzései:
MU: Chelsea (otthon), Blackburn (idegenben), Manchester City (i), Tottenham (o), Sunderland (i), Stoke (o)
Chelsea: MU (i), Bolton (o), Tottenham (i), Stoke (o), Liverpool (i), Wigan (o)
Arsenal: Wolverhampton (o), Tottenham (i), Wigan (i), Manchester City (o), Blackburn (i), Fulham (o)
Angliában az éllovas Manchester Unitedtől négy pontra lévő Arsenalnak a legjobb a sorsolása: Arsene Wenger játékosaira csak két rázósnak tűnő feladat vár, míg a MU-nak és a Chelsea-nek három olyan bajnokija is van még, amire nem mondanánk rá egyből, hogy mind a három pontot bezsákolják.
Kezdésnek itt a hétvégi MU-Chelsea rangadó, a londoniak az idényben kettőből kétszer győzték le Vidicéket, a Community Shielden a tizenegyesek döntöttek a javukra, ősszel pedig az akkor még mintaapának tartott John Terry. Az is a Chelsea mellett szólhat, hogy eddig az összes rangadót hozta a Big Four többi tagja ellen, az Arsenalt oda-vissza lepüfölte, a MU-t 1-0-ra, a Liverpoolt 2-0-ra intézte el, vagyis a négy kiemelt fontosságú meccsen még gólt sem kapott.
Ennek ellenére úgy érezzük, a MU egy döntetlenre simán jó hazai pályán, így a hétvégi forduló nyertese az Arsenal lehet, amelynek a Barca elleni BL-csúcs után kész felüdülés lesz a Wolverhamtpon elleni otthoni előadás.
Amit a Wolves ellen nyert az Arsenal, azt a Tottenham ellen el is veszti, az észak-londoni derbit 1999 és 2008 között kisajátították az Ágyúsok, de a Spursnek a BL-t érő negyedik helyért minden pontra szüksége van, és ezt egy 2-2-es döntetlennel nyomatékosítja. A MU-nak és a Chelsea-nek nem lehet gondja a Blackburnnel, illetve a Boltonnal, amivel visszaállítják a négy-, illetve hárompontos különbséget Fabregasékkal szemben.
Április 17-én az egyik legfontosabb fordulóra kerül sor, a Manchester és a Chelsea is városi rangadót játszik, és ebből a Kékek jönnek ki jobban, akik megfektetik a Tottenhamet, Ferguson csapata viszont ezúttal nem kap pluszperceket, mint ősszel, így csak 1-1-re végez a Cityvel. Az Arsenalnak a Wigan könnyed ujjgyakorlatot jelent csak, így megint összetorlódik a tabella, három körrel a zárás előtt a Chelsea 78, a MU 77, az Arsenal 75 ponttal áll.
A 36. fordulóra kár szót vesztegetni, a MU a rangadókba belefáradó Tottenhamet, az Arsenal az extramotivált és a taposást ezúttal mellőző Adebayorral felálló Manhester Cityt veri 3-2-re, a Chelsea meg egy Stoke elleni unalmas 2-0-val tartja magát legfelül. Hanem aztán május 1-én majálishangulat kerekedik a MU-drukkerek körében, amikor a Liverpool 2-1-es sikerével lefékezi a Chelsea-t, a címvédő pedig köszöni szépen, és a Sunderland legyalulásával megint kiteszi az indexet.
Az utolsó forduló nem hoz változást, a Manchester a Stoke elleni győzelmével megszerzi sorozatban negyedik, összesen tizenkilencedik bajnoki címét, a Chelsea kitömi ugyan a Wigant, de ez is csak arra elég, hogy jobb gólkülönbségével megelőzze a szintén 84 pontot gyűjtő Arsenalt.
Ön is kiszámolhatja, hogy alakul a hajrá a Premier League-ben itt vagy itt!
Primera División, az élcsoport állása:
1. Real Madrid 74 pont (81-26)
2. Barcelona 74 (71-18)
A bajnokesélyesek hátralévő mérkőzései:
Real Madrid: Racing Santander (i), Barcelona (o), Almería (i), Valencia (o), Zaragoza (i), Osasuna (o), Mallorca (i), Bilbao (o), Málaga (i)
Barcelona: Athletic Bilbao (o), Real Madrid (i), Deportivo (o), Espanyol (i), Xerez (o), Villarreal (i), Tenerife (o), Sevilla (i), Valladolid (o)
Sok mindent eldönthetne a 31. fordulóban esedékes Real-Barca, mégsem fog, bár látványnak, izgalmaknak és góloknak nem leszünk híján, a 2-2-es döntetlen azonban nem hoz változást az élen, a madridiak integetnek a katalánoknak a dobogó legfelső fokáról. A nagy meccset megelőző és az azt követő fordulóban nem várható infarktusközeli állapot a Real-, valamint a Barca-fanoknál, Ronaldóéknak a Santandert és az Almeríát idegenben is illik megcsapni, Messiék pedig valahogy csak feltörik majd a bilbaói és La Coruna-i bunkert a Nou Campban.
A 33. fordulóban viszont már elfelejtheik a babazsúrt a bajnokesélyesek, a Real a Valenciával, a Barcelona az elnyomott kistestvérként a bátyó ellen mindig habzó szájjal küzdő Espanyollal találja szemben magát. A szezonban hazai pályán könyörtelen madridiak a veretlenségüket ugyan megőrzik, de két pontot így is sirathatnak, és az első helyet is kénytelenek átengedni, mert a Barca, ha nem is gálázva, de megmutatja, ki az úr a városban.
A kétségbeesett alsóházi csapatok (Zaragoza, Xerez) ellen mindkét csapat rámegy a gólkülönbség-javításra, hogy aztán megint jöjjön a fordulat, a Villarreal az őszi 1-1 után tavasszal is megvicceli a Barcát, miközben a Real kipipálja az Osasunát, vagyis újra azonos pontszámmal állnak a felek, de az egymás elleni eredmény miatt - ősszel 1-0-ra a a Barca nyerte a szuperrangadót hazai pályán - Pep Guardiola csapata mellett szerepel az egyes szám.
A Real-Barca meccs eldönthetné a bajnokságot, de nem fogja
A turistákkal szemben a spanyol csapatok nem kedvelik a mallorcai utazásokat, a Baleár-szigetekiek idén a Sevilla és a Barcelona kivételével mindenkit elvertek, és a Realt is alaposan megkínozzák, amiért egy pont lesz a jutalmuk. A Barca mindeközben a Tenerifét szedi darabokra, és nyeregben érezheti magát, egészen a következő fordulóig, amikor ellátogat a kiscsapatokat rendre pontokkal megajándékozó, a nagyokat viszont kivont karddal fogadó Sevillához, amely a Barcát is összekaszabolja, no nem úgy, hogy el is vérezzen a címvédő, éppen csak annyira, hogy a Bilbaót üres kézzel hazaküldő Real ismét utolérje.
A bajnoki címről így az utolsó forduló dönt, de hiába jut száz rúgott gól fölé a Real a Málaga elleni hármassal, a Barca is hibátlanul mondja fel a leckét, és a jobb egymás elleni eredménynek köszönhetően megvédi bajnoki címét.
Ön is kiszámolhatja, hogy alakul a hajrá a Primera Divisiónban itt!
Bundesliga, az élcsoport állása:
1. Schalke 58 pont
2. Bayern München 56
3. Bayer Leverkusen 53
A bajnokesélyesek hátralévő mérkőzései:
Schalke: Bayern (o), Hannover (i), Mönchengladbach (o), Hertha (i), Werder (o), Mainz (i)
Bayern: Schalke (i), Leverkusen (i), Hannover (o), Mönchengladbach (i), Bochum (o), Hertha (i)
Leverkusen: Frankfurt (i), Bayern (o), Sttutgart (i), Hannover (o), Hertha (o), Mönchengladbach (i)
A Schalke helyzetbe hozta magát azzal, hogy a 28. fordulóban legyőzte az elmúlt hetekben kifulladó Leverkusent, persze az előzéséhez az is kellett, hogy a Bayern bénázzon egy sort a Stuttgart ellen. A bajnokesélyes trió minden tagja találkozik még a hátralévő hat fordulóban a Hannoverrel, a Mönchengladbachhal és a Herthával, ami egyfelől hálás feladat lehet, mivel a tabella alján helyezkednek a csapatok, ugyanakkor éppen ezért veszélyes is, hiszen a sebzett vad mindig komolyabb ellenfél.
Az alsóházi brigáddal elsőként a Schalke találkozik, rögtön a Bayern elleni meccs után, és ha Kuranyiék végre igazán tökösek lesznek a nagy lehetőség kapujában, akkor olyan lendületbe jöhetnek, hogy nem okozhat gondot nekik a hármasugrás. Márpedig a Bayernnek beletelik pár napba, mire kiheveri a MU elleni BL-csatát, a Schalke viszont egész héten a bajorokra készülhet, és ha nem görcsöl rá a nagy meccsre, akkor behúzhatja az ikszet.
Van Bommel sem tudja lefékezni a Schalkét
Amivel önmagában még nem lehet bajnoki címet nyerni, de a Bayernre a gelsenkircheni túra után vár egy leverkuseni kirándulás is, ahol megint csak egy döntetlenre futja, így lesz a Hannoverben kellemetlenkedő Schalke előnye négy körrel a vége előtt négy, illetve öt pont. Ez már olyan fór, amit a legendásan lúzer Schalke sem tud eltapsolni, még az is belefér, hogy a Werder előtt hazai pályán hajtson fejet, ami csak annyit ront az összképen, hogy így nem a saját stadionjában, hanem az utolsó fordulóban, Mainzban ünnepelje első Bundesliga-elsőségét Felix Magath csapata.
A Bayern így hiába eminenskedik az utolsó négy fordulóban, 70 pontja csak a második helyhez elég, a Leverkusen pedig a Bayern elgáncsolása után saját magát is elkaszálja egy stuttgarti remivel, és kénytelen beérni a bronzzal.
Ön is kiszámolhatja, hogy alakul a hajrá a Bundesligában itt!
Serie A, az élcsoport állása:
1. Inter 63
2. Roma 62
3. Milan 60
A bajnokesélyesek hátralévő mérkőzései:
Inter: Bologna (o), Fiorentina (i), Juventus (o), Atalanta (o), Lazio (i), Chievo (o), Siena (i)
Roma: Bari (i), Atalanta (o), Lazio (i), Sampdoria (o), Parma (i), Cagliari (o), Chievo (i)
Milan: Cagliari (i), Catania (o), Sampdoria (i), Palermo (i), Fiorentina (o), Genoa (i), Juventus (o)
Az olaszoknál is három csapat pályázik az aranyra, de a Milant kivehetjük az esélylatolgatásból, az elmúlt hetekben a ziccereket sorra eltékozló piros-feketék utolsó öt fordulója egészen brutális. A Sampdoria, Palermo, Fiorentina, Genoa, Juventus ötös ellen az őszi felvonásban a megszerezhető tizenöt pontból tizenkettőt ugyan begyűjtöttek Ronaldinhóék, de csodaszámba menne, ha most is ennyire sértetlenül jönnének ki a golyózáporból.
Az Inter nem könnyítette meg helyzetét azzal, hogy 2-1-re kikapott Rómában, mivel előnye így egy pontra csökkent, de még mindig a saját kezében van a sorsa, hiszen nem lehetetlen feladat megnyerni a hátralévő hét meccset. Nem lehetetlen ugyan, de mivel a hét meccs között van egy firenzei látogatás és egy Juventus elleni Derby'd Italia is, úgy gondoljuk, Mourinhóék legalább egyszer hibáznak, és tizenkilenc pontot tesznek hozzá az eddig megszerzett hatvanháromhoz.
Tottiék megtörhetik az Inter egyeduralmát
Ez esetben a Roma csak úgy lehet bajnok, ha mindegyik meccsét megnyeri, ami szintén vállalható küldetésnek tűnik, annak ellenére, hogy Bariba, Parmába és Veronába is utaznia kell, és még a mindig háromesélyes római derbi is előtte van. Az mindenképp Tottiék mellett szól, hogy az Inter még a BL-ben is áll, márpedig az olasz kupával együtt hármas terhelés idegileg kimerítheti az amúgy bombaerős kerettel rendelkező milánóiakat, a Roma pedig, ha minden meccsen olyan szenvedéllyel és koncentráltan lép pályára, mint ahogy az Inter ellen tette, akkor szép sorban átugrohatja az akadályokat.
Talán elsőre merész tippnek tűnik, de végül a Romát hoztuk ki bajnoknak, unalmas már az Inter egyeduralkodása, meg a Mourinho által szétszekált Ranieri is megérdemli, hogy kedvenc csapatával szerezze meg első bajnokí címét edzőként.
Ön is kiszámolhatja, hogy alakul a hajrá a Serie A-ban itt!