Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége szerdai rendkívüli ülésén összességében elfogadta az NB I-es és az NB II-es bajnokságok 2010-11-es versenykiírását, néhány pont esetében azonban a következő ülésére halasztotta a végleges döntést.

Az MLSZ tájékoztatása alapján nem változik a bajnokságok létszáma és alapvető lebonyolítási rendszere. Bizonyos szervezési kérdéseket azonban még pontosítani szeretne az elnökség, ilyen például, hogy ha az időjárás engedi, akkor decemberben esetleg lebonyolítanának néhány fordulót a tavaszi szezonból, így rövidebb lenne a téli szünet.

A Magyar Kupa és a Szuperkupa kiírását viszont elfogadta a testület, az utóbbit 2010. július 10-én játsszák le az érintett csapatok. A Ligakupa versenykiírásának elfogadását az elnökség a következő alkalomra halasztotta.

Eldőlt, hogy az átigazolási időszak az amatőr labdarúgók esetében július 1-től augusztus 1-jén éjfélig, illetve január 21-től február 21-ig, a hivatásosoknál június 8-tól augusztus 31-ig, illetve január 24-től február 21-ig, a futsal bajnokságban pedig augusztus 1-től augusztus 31-ig, illetve december 16-tól január 17-ig tart majd.