Vágólapra másolva!

Szemfüles vagy sportszerűtlen? - vitatott gólok Henrytól Kovács Péterig

A szabályok betű szerinti betartása nem mindig egyezik a szabályok szellemével, és ez alól a labdarúgás sem kivétel. A Manchester United szélsője, Nani teljesen szabályos, ám nem túl sportszerű gólt szerzett a hét végén a Tottenham Hotspur ellen - hasonló gól döntött már el Eb-selejtezőt és Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt is.

Nani Tottenham Hotspur elleni gólja szabályos, ugyanakkor kissé sportszerűtlen, de mindenképpen rendkívül pofátlan volt. A portugál szélső azt használta ki, hogy a Spurs brazil kapusa, Gomes szentül meg volt győződve arról: ő végezhet el szabadrúgást, mivel Nani kézzel ért a labdához.

Ez így is történt, azonban a játékvezető nem fújta le az esetet, a labda tehát továbbra is játékban maradt - Gomes elfelejtette a sportág egyik alapszabályát: mindig a bírói sípszóig kell játszani.


Az izlandi védő saját magát büntette

Valami hasonló történt 2007 júniusában az izlandi védővel, Ivar Ingimarssonnnal a Svédország elleni Eb-selejtezőn. A három pont sorsa már régen eldőlt, hiszen a második félidő elején a svédek 4-0-ra vezettek, ami valamelyest magyarázza, hogy az izlandi bekk miért nem koncentrált.
Egy svéd támadás végén a hazaiak egy emberként kezezést reklamáltak Ingimarssonnál, aki jogosnak érezte a dolgot, így aztán megállt, és kissé rezignáltan középre gurította a labdát.

Ott Anders Svensson hasonlóan kevés meggyőződéssel továbbpasszolta a tizenegyespontnál álló Marcus Allbäckhoz, aki az érdeklődéssel figyelő védők mellett egyet még dekázott is, mielőtt flegmán a hálóba lőtt volna - hogy aztán kissé bizonytalanul emelje magasra a kezét. Pedig neki volt igaza: a luxemburgi játékvezető, Alain Hamer csak ekkor fújt a sípjába, vagyis a labda végig játékban volt, a gól pedig érvényesnek bizonyult.


Szabadrúgás esetén a támadó csapatnak megvan az az előnye, hogy az ellenfél játékosa nem mehet tíz yardnál (ez a nevezetes 9,15 méter) közelebb a labdához - azonban ennek kikérése nem kötelező, egy gyorsan elvégzett szabadrúgás bizonyos esetekben még hatásosabb lehet. Így volt ez például tavaly februárban a Bajnokok Ligájában is: a nyolcaddöntőben a Porto az Arsenalt fogadta, és a portugálok második gólja érdekes körülmények között esett.

Az Ágyúsok középhátvédje, Sol Campbell csak haza akarta kísérni a labdát, de véletlenül hozzáért, majd kapusa, Lukasz Fabianski kézbe is vette. A bíró közvetett szabadrúgást ítélt, és miközben az Arsenal játékosai reklamáltak, Rúben Micael villámgyorsan kapcsolt, legurította a labdát Radamel Falcao Garcíának, akinek nem volt nehéz dolga az üresen maradt hálóba passzolni.


Arsene Wenger szerint a svéd bírótól, Martin Hanssontól már az is hiba volt, hogy szabadrúgást adott, mert Campbell nem szándékosan adta haza a labdát, de ha már így tett, akkor legalább úgy helyezkedett volna, hogy ne akadályozza az Arsenal focistáit a védekezésben.

Henrynak nem kell sorfal

A Porto mestere, Jesualdo Ferreira persze saját játékosai gyors reakcióját dicsérte, és emlékezetett arra, hogy Wenger csapata is szerzett már hasonló gólt. 2004 decemberében az Ágyúsok a Chelsea ellen játszottak a Premier League-ben, és a rangadó végeredménye 2-2 lett - amihez az is kellett, hogy Thierry Henry alaposan túljárjon a Kékek eszén. Amikor az Arsenal ígéretes szituációban kapott szabadrúgást a Chelsea tizenhatosa előtt, akkor a francia támadó nem várta ki, amíg Petr Cech beállítja a sorfalat, hanem nemes egyszerűséggel a kapuba csavarta a labdát, miközben a cseh még bőszen mutogatott csapattársainak.


José Mourinho persze a lefújást követően nem rejtette véka alá véleményét az esetről, de a játékvezető, Graham Poll megvédte magát. "Nem kell megvárni a sípszót. Megkérdeztem Henryt, hogy akarja-e, hogy kimérjem a sorfalat, mire udvariasan ő azt válaszolta: Elvégezhetem anélkül? Igennel válaszoltam, vagyis engedélyeztem, hogy rárúgja a labdát" - mondta a bíró.

A gyorsan elvégzett szabadrúgás benne van a játékban, még ha nem is megszokott dolog, az viszont a labdarúgás íratlan szabályai szerint elképzelhetetlen, hogy ápolást követően a pályán kívülre rúgott labdát ne adják vissza. Legalábbis elméletben, mert azért akadt már rá példa, hogy ez nem történt meg, és a fair playre fittyet hányó csapat gólt is szerzett az akcióból.

Elsőként megint az Arsenalt kell említenünk, amely 1999 februárjában a Sheffield United ellen játszott az FA-kupában, és nyert is 2-1-re - azonban a második gólnál a sheffieldi védők megálltak, mivel azt hitték, hogy az Ágyúsok visszaadják a labdát. A Sheffield kapusa, Alan Kelly ugyanis előzőleg azért rúgta ki, hogy csapattársát, Lee Morrist ápolni lehessen. Nwankwo Kanu ezt azonban nem látta, így a bedobás után nem adta vissza a labdát, hanem elviharzott vele az alapvonalig, és pontosan centerezett Marc Overmarsnak, aki a hálóba lőtt. Az eset happy enddel végződött, Wenger ugyanis felajánlotta, hogy játsszák újra a találkozót, amibe mind az FA, mind a FIFA belement, és a tíz nappal későbbi találkozót az Ágyúsok ismét 2-1-re nyerték meg.

A magyar csatár esete a norvég kapussal

A cseh válogatott tagjai viszont nem lehetnek büszkék arra, hogy 1998 szeptemberében hogyan nyertek a Feröer-szigeteken. Csehországnak ez volt az első meccse a 2000-es Eb-selejtezők során, és a jó rajt nagyon fontos lett volna a csapat számára, azonban sehogyan sem bírtak a feröeriekkel, akiket az időjárási körülmények is segítettek - a mérkőzésen alig lehetett látni valamit a nagy köd miatt.

Pár perccel a lefújás előtt Pavel Nedvedben fel is ment a pumpa, és lekönyökölte John Petersent, mire a hazaiak kirúgták a labdát, hogy ápolni lehessen társukat. A játékvezető eközben kiállította Nedvedet, és amikor a játék a pár perces szünet után folytatódott, szinte mindenki azt gondolta, hogy a csehek visszaadják a labdát. Nem így történt: a bedobás után Patrik Berger akadálytalanul mehetett el az alapvonalig, ahonnan Vladimír Smicerhez passzolt, ő pedig nem hibázott. A feröeriek hiába reklamáltak, Csehország ezzel a találattal nyert 1-0-ra.

5.25-nél látható a jelenet:


Tavaly augusztusban pedig a magyar csatár, Kovács Péter került az érdeklődés középpontjába a norvég kupában szerzett találata miatt. Kovács az Odd Grenland támadójaként a Brann Bergen ellen játszott, és csapata 1-0-ra vezetett, amikor egy hátrapasszolt labdát a bergeni kapus, Hakon Opdal vissza akart bombázni a mezőnybe. A mozdulat közben azonban megsérült, és a térdét fájlalva a földre rogyott, mire Kovács odaugrott, és begurította a hálóba a labdát.


A Brann futballistái persze rögtön nekirontottak, de a gól szabályos volt, még ha nem is teljesen sportszerű. A meccset egyébként az Odd Grenland 5-1-re nyerte meg.

www.global-soccer.eu