Vágólapra másolva!
A Milan lett a Serie A 10. fordulójának győztese, miután 3-2-re nyert a Bari otthonában, a listavezető Lazio pedig 2-0-ra kikapott a Romától a fővárosi rangadón, ezzel a piros-feketék az Intert megelőzve feljöttek a második helyre, két pontra megközelítve a Laziót.

Egy Lazio-Roma sosem lehet lefutott meccs, ez most is bebizonyosodott, hiszen a két csapatot nyolc hely és tíz pont választotta el a tabellán, a szenzációsan rajtoló Sasokat csak messziről követték a Farkasok.

A meccs jó tempóban, de viszonylag eseménytelenül indult, az első lehetőséget akkor lehetett feljegyezni, mikor Rocchi becsúszva éppencsak lemaradt egy beadásról. Aztán Hernanes vágott a léc fölé egy mellre vett labdát, a túloldalon Perotta jelezte, hogy a Roma is pályán van, de lapos lökete elsuhant a jobb alsó mellett.


A félidő végén jött a meccs első vitatott ítélete, Riise passzolt Borriellóhoz, aki a lassítás alapján nem volt lesen, és beadása után a Muslera hibáját kihasználó Greco a hálóba pöckölt, de a gólt a játékvezető az asszisztens jelzése miatt nem adta meg. A második félidő hetedik percében jött az újabb feszültséget okozó szituáció, Fabio Simplicio bivalyerős lövése telibetalálta a magát védő Lichtsteiner kezét, Morganti bíró pedig büntetőt ítélt, a Lazio-játékosok persze hevesen reklamáltak, de hiába, Borriello óriási mázlival értékesítette a büntetőt, a labda Muslera kezéről csorgott be.

A gól után felpörgött a játék, az egyik oldalon Simplicio, a másikon Foggia forgácsolta szét a lécet, aztán a hazaiak ismét Morgantit támadtak, aki továbbot intett, amikor Mauri gyanús körülmények között eltűnt Riise szorításában. A bíró a Romának viszont befújt egy büntetőt, ami annak is tűnt, Dias buktatta Júlio Baptistát, Vucinic pedig jóval simábban küldte a labdát a helyére, mint Borriello, úgyhogy a Roma a két tizenegyessel 2-0-ra nyert, és a derbi nem csak a három pont miatt, hanem lélektani szempontból is sokat dobhat a Ranieri-csapaton.

A Milan kihasználta a Lazio botlását, és két pontra megközelítette a Sasokat, bár a piros-feketék nem lehettek elégedettek, a helyzetek alapján öt-hat góllal kellett volna nyerniük, ehelyett a végén át kellett élniük néhány meleg pillanatot. Ibrahimovic és Robinho egymást múlták felül a helyzetek elpazarlásában (a kis brazil egyszer kissé nagyképűen, dekázgatva akarta átemelni a kapust a 16-osról, de nem sikerült neki), helyettük a védekező középpályások villogtak, a sérülése után visszatérő Ambrosini fejesből szerzett vezetést, majd Flamini pöckölte át a labdát finom mozdulattal Gillet fölött.


A Bari a korábbi Milan-játékos Kutuzov révén szépített, de a csereként beállt Pato szép góljával úgy tűnt, eldönti a meccset, és bár Barreto egy látványos találattal izgalmassá tette a hajrát, a Milan végül megúszta a könnyelműsködést.

A Juventusnak sem volt könnyű dolga, a Zebrák 0-1-ről fordítottak a Cesena ellen, és ezzel a Parmát verő Napolival négy pontra feljöttek az éllovas Lazio, és egyre a harmadik Inter mögé.

A forduló vasárnap esti zárómeccsén a Genoa egygólos vereséget szenvedett a Palermo otthonában. A vendégek magyar játékosa, Rudolf Gergely a kezdőcsapat tagja volt, majd a szünetben lecserélték.

Serie A, 10. forduló:
Bari - AC Milan 2-3 (0-2)
gól:
Kutuzov (65.), Barreto (89.), illetve Ambrosini (4.), Flamini (30.), Pato (72.)

Juventus - Cesena 3-1 (2-1)
gól:
Del Piero (30., 11-esből), Quagliarella (42.), Iaquinta (87.), illetve L. Jimenez (11.)

Lazio - AS Roma 0-2 (0-0)
gól:
Borriello (52., 11-esből), Vucinic (87., 11-esből)

Napoli - Parma 2-0 (1-0)
gól:
Cavani (19., 85.)

Sampdoria - Catania 0-0

Udinese - Cagliari 1-1 (1-1)
gól: Floro Flores (44.), illetve Conti (12.)

Fiorentina - Chievo 1-0 (0-0)
gól:
Cerci (80.)

Palermo - Genoa 1-0 (1-0)
gól:
Pinilla (42.)

szombaton játszották:
Internazionale - Brescia 1-1
Bologna - Lecce 2-0

Az állás:
1. Lazio 10 13-8 22 pont
2. AC Milan 10 17-10 20
3. Internazionale 10 12-5 19
4. Juventus 10 21-11 18
5. SSC Napoli 10 17-11 18
6. Sampdoria 10 11-8 15
7. AS Roma 10 11-12 15
8. Palermo 10 16-13 14
9. Chievo 10 11-10 14
10. Udinese 10 9-11 14
11. Fiorentina 10 10-10 12
12. Cagliari 10 11-9 11
13. Catania 10 8-8 11
14. Genoa 10 8-11 11
15. Bologna 10 10-14 11
16. Lecce 10 7-17 11
17. Brescia 10 9-13 10
18. FC Parma 10 6-10 8
19. Cesena 10 7-14 8
20. Bari 10 9-18 8