Vágólapra másolva!
Zarate és Floccari góljaival nyerte a Napoli elleni rangadót a Lazio a Serie A vasárnap délutáni meccsén. A római csapat ezzel a Milan esti, Inter elleni rangadójáig mindenképp visszavette a vezetést a táblázaton. Rudolf, Koman és Vass kezdő volt, Di Natale és Pastore triplázott. 

Zarate, 1-0


Floccari, 2-0

Rudolf Gergely kezdőként lépett pályára a Genoában, ám a félidőben Dainelli váltotta. Koman Vladimir szintén kezdett a Sampdoriában, őt a 64. percben hozta le edzője. Különbség viszont, hogy a Genoa a hajrában rúgott egy gólt, míg a Samp 0-0-t játszott.

Vass Ádám ugyancsak kezdő volt együttese, a Brescia bolognai vendégjátékán. A középpályást az 53. percben hívta le a pályáról edzője, a legutóbbi két fordulóban az Internazionaléval és a Juventusszal is döntetlenre végző csapat pedig az 58. percben kapott góllal végül 1-0-ra kikapott. Feczesin Róbert nem volt a Brescia keretében.

Az Udinesében Di Natale, a Palermóban Pastore mesterhármast szerzett; a Bari kikapott hazai pályán, ráadásul két játékosát is kiállították.

Serie A, 12. forduló:
Lazio - Napoli 2-0 (1-0)
gól:
Zarate (15.), Floccari (61.)

Bari - Parma 0-1
gól:
Candreva (33.)
piros lap: Masiello (76.), Donati (84.) - mindkettő Bari

Bologna - Brescia 1-0
gól:
Di Vaio (58.)
piros lap: Mudingayi (83., Bologna)

Cagliari - Genoa 0-1
gól:
Ranocchia (83.)

Palermo - Catania 3-1
gól:
Pastore (33., 47., 85.), illetve Terlizzi (46.)

Sampdoria - Chievo 0-0

Udinese - Lecce 4-0
gól:
Di Natale (11., 24., 40.), Floro Flores (56.)

Lazio - Napoli 2-0 (1-0)
gól:
Zarate (15.), Floccari (61.)

Internazionale - Milan 20.45

szombaton:
Fiorentina - Cesena 1-0 (0-0)
Juventus - AS Roma 1-1 (1-1)