Vágólapra másolva!
A Guardian szakírója szerint az angol futballválogatott a magyar Aranycsapattól elszenvedett 6-3-as vereség óta folyamatosan csak üldözi a mindenkori legjobbakat, jelenleg pedig annyi az esélye az elittel szemben, mintha a Marsra akarna költözi.

Szerdán Franciaország 2-1-re legyőzte Fabio Capello együttesét Londonban. A Guardian szerzője, David Lacey szerint ezzel újra emlékeztették az angolokat arra, hogy 57 éve, mióta komoly leckét kaptak Puskáséktól, rendszeresen felmerül az átfogó változások iránti igény.

Bár Capello a sérülések miatt nem küldhette pályára a legerősebb tizenegyet, az ellenfél edzője, Laurent Blanc még csak a csapatépítésnél jár, a nyári focivébé súlyos kudarca és erkölcsi csődje csupán mostanában kezd elhalványulni. A mérkőzés előtt Blanc kijelentette: egyetlen világklasszis játékosa sincs, de a Guardian-cikk szerint így is akadnak páran, akik több szinttel az angolok felett járnak.


A cikk íróját a skótok elleni 5-1-es vereségre emlékeztette, ahogy a franciák cikáztak "a szerencsétlen angol védők" között. "Mint egy kiállítás, ahol a tökéletes futballt mutatják be. Minden játékos a legjobbját nyújtotta" - írta a skótok 1928-as mészárlásáról a Daily Record. A közös nevező, hogy a vesztes hazaiaknál mindkét alkalommal játszottak nagy sztárok, míg az ellenfélnél nem.

"Az ébredés pillanata ugyanakkor mindörökre 1953 marad, mikor Magyarország 6-3-ra győzött a Wembley-ben, lerombolva az angol futball felsőbbségének mítoszát. Azóta Anglia időről időre szembesül a realitásokkal" - fogalmaz a Guardian.


A cikk példaként hozza még a Cruyff-féle holland válogatott 1977-es, szintén a Wembley-ben tartott bemutatóját,


illetve 1999 februárját, amikor a Tony Adamsszel, Beckhammel, Shearerrel, Owennel felálló angolok simán kikaptak a franciáktól, akiknek mindkét gólját az akkor 19 éves Nicolas Anelka lőtte.

Szerdán Franciaország újfent megszállta a középpályát, ahol az angolok rendre eladták a labdákat. "Az egyetlen jól játszó angol, a newcastle-i Andy Carroll is csupán a csapat korlátait hangsúlyozta" - jelentette ki az újság.

"Carroll jelenléte rákényszeríti Angliát egy bizonyos játékra: ha hatékony szeretne lenni a csapat, fel kell ívelni neki a labdákat" - fejtegette a jelenleg tévés szakértőként dolgozó korábbi válogatott játékos, Gareth Southgate. "Ennek a taktikának egy világversenyen annyi esélye lenne, mintha a Marson szeretnénk élni" - teszi hozzá a Guardian.

"Ha Anglia és Franciaország megoszthatja a hadseregét, miért ne oszthatná meg a focicsapatát? A probléma az, hogy míg a franciák hoznák a foci legmodernebb fegyvereit, addig az angolok csupán elöltöltős ágyút és szuronyt tudnának biztosítani" - gúnyolódik a mértékadó angol lap szerzője.