Vágólapra másolva!
Kovács Miklós, a Ferencvárosi Torna Club elnöke múlt heti megválasztását követően azt mondta: cége, az Orangeways nevű busztársaság nem tartozik a futballcsapatnak. A Blikk és a Népszabadság szerint ez nem igaz, a cégnek 2009. augusztus 31-ig 25 millió forintot kellett volna kifizetnie a zrt.-nek. Kovács azt mondja, az Orangeways 2011 januárjától fog törleszteni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. egy korábbi közleményében azt írta: az Orangeways hat hónapja nem fizetett a csapatnak, és a megfelelően dokumentált tartozás rendezését kéri. Kovács Miklós, az FTC elnöke az [origo]-nak múlt szerdán tagadta az állítást: "Ez nem igaz, hiszen a mi támogatásunk a csapat szállításában merül ki. Jövőre viszont támogatni fogjuk a csapatot tizenkét hónapon át, havonta egy fix összeggel."

A Blikk értesülése szerint az Orangeways és a labdarúgó zrt. szerződést kötött, amely szerint a cégnek 2009 augusztus 31-ig bruttó 25 millió forintot kellett volna a futballcsapatnak utalnia támogatás jogcímen. A Népszabadság úgy tudja, a kifizetést egyszer már átütemezték, az új megállapodás alapján pedig az összeget januártól, részletekben kell törlesztenie a cégnek.

A klubelnök a Blikk szerint szerdán elismerte, hogy az Orangeways nem teljesítette korábbi kötelezettségét, s a focisták számára 2011 januárjától folyósít 23 millió forintot. Kovács ugyanakkor hozzátette: a fizetés határideje még nem járt le. A cég azért nem huszonöt milliót utal, mert a zrt. kétmillióval még adósa a buszos cégnek.