Vágólapra másolva!

Chelsea-verők és triplázók a hét álomcsapatában

Bár a heti álomcsapat összeállításánál a szerzett gólok általában kiemelten számítanak, aktuális világválogatottunkba azonban négy olyan mezőnyjátékost is jelöltünk, aki nem voltak eredményesek az elmúlt héten. A Chelsea idegenbeli legyőzésével hatalmas meglepetést szállító Sunderlandet ketten képviselik, a sztárklubok viszont kissé alulreprezentáltak.

Kapus:
Lukasz Fabianski (lengyel, Arsenal): Az Arsenal hívei évek óta nincsenek megelégedve a csapat kapusaival, de Fabianski a múlt héten egészen kimagasló teljesítményt nyújtott. A lengyel kapus a Wolverhampton Wanderers és az Everton ellen is kilences osztályzatot kapott a Sky Sportstól.

Hátvédek:
Nedum Onuoha (angol, Sunderland): A Sunderland nem csak a hét vége, hanem az egész szezon legnagyobb meglepetését okozva idegenben verte 3-0-ra a Chelsea-t. A jobbhátvéd Onuoha parádés szólógólt szerzett, ráadásul tökéletesen kikapcsolta a játékból a francia balszélsőt, Florent Maloudát.

Andrea Ranocchia (olasz, Genoa): A Milan mellett Rudolf Gergely csapata volt az egyetlen olasz klub, amely a múlt héten mind a két bajnokiját megnyerte. A genovaiak a Bolognát és a Cagliarit is 1-0-ra verték, vagyis a védelmükre nem lehetett panasz, ráadásul utóbbi meccsen a középhátvéd Ranocchia szerezte az egyetlen találatot.

Philippe Mexes (francia, AS Roma): A Farkasok mozgalmas héten vannak túl, hiszen a hétközi fordulóban a Fiorentinát verték 3-2-re, majd pedig a Juventus elleni rangadón játszottak 1-1-es döntetlent. Mexes mind a két mérkőzésen csapata legjobbjai közé tartozott - ha így folytatja, könnyen talál magának majd új csapatot, hiszen az idény végén lejár a szerződése.

Danijel Pranjic (horvát, Bayern München): A bajoroknál továbbra is azok a labdarúgók a főszereplők, akiket Louis van Gaal korábban mellőzött, de most kényszerű okokból mégis játszatja őket. Pranjic például a balhátvéd posztján remekelt a Nürnberg ellen, hiszen adott egy gólpasszt, és a második találatot hozó tizenegyes előtt is ő adott középre.

Forrás: AFP
Pranjic a Bayern egyik nyerőembere volt a Nürnberg ellen

Középpályások:
Jordan Henderson (angol, Sunderland): A fiatal középpályás karrierje legszebb napjait éli. Miután szombaton megtudta, hogy pályafutása során először meghívták az angol válogatottba, vasárnap fantasztikusan futballozott a Stamford Bridge-en a Chelsea ellen, és teljesítményére a koronát az Asamoah Gyannak adott gólpasszal tette fel.

Javier Pastore (argentin, Palermo): A szicíliaiak játékmestere a hétközi, Milan elleni bajnokin megsérült, és így kérdéses volt szereplése a Catania elleni regionális derbin. A palermóiak szerencséjére azonban vállalni tudta a játékot, és mesterhármasával szinte egymaga nyerte meg a találkozót - nem csoda, hogy sztárklubok egész sora érdeklődik iránta.

Forrás: AFP
Pastore nem sokáig marad Palermóban, ha így folytatja

Christian Tiffert (német, Kaiserslautern): A védekező középpályásban alighanem fokozott bizonyítási vágy dolgozott a Stuttgart ellen, elvégre a nevelőegyesülete ellen lépett pályára. Így aztán akkor sem adta fel a küzdelmet, amikor a svábok 3-0-ra vezettek, és vezérletével a 'Lautern ki is egyenlített - mindhárom gólpasszt Tiffert adta.

Royston Drenthe (holland, Hércules): A Real Madridnál teljesen elfelejtett balszélső az újonc alicantei együttesben visszanyerte régi formáját, amihez alighanem a rendszeres játéklehetőség is hozzájárult. Drenthe a hét végén a Real Sociedad ellen szerzett győztes találatot.

Csatárok:
Moussa Sow (szenegáli, Lille): Már a második helyen áll a Ligue 1 tabelláján a Lille, amely a hét végén Caenben aratott gólzáporos győzelmet. A diadal hőse a szenegáli támadó volt, aki az első félidőben mesterhármast vágott, és ezért kilences osztályzatot kapott a L'Équipe-től.

Antonio di Natale (olasz, Udinese): A Serie A előző idényének gólkirálya a mostani szezonban eddig fukarkodott a találatokkal, de a hét végi, Lecce elleni találkozón ismét elkapta a fonalat. Di Natale egy félidő alatt mesterhámast ért el, és vezérletével az udineiek magabiztos győzelmet arattak.

www.global-soccer.eu