Vágólapra másolva!
Miután a Haladás kikapott Újpesten, a csapat már nem teljesítheti a vezetőség által előírt ultimátumot, ami Csertői Aurél edző állásába került. A távozó szakember utódjáról szombaton dönt a tulajdonosi kör.

A szombathelyi klub vezetősége a válogatott meccsek alatti szünetben adott ultimátumot a győzelem nélkül az NB I utolsó helyén álló csapatnak, eszerint az Újpest és a Siófok ellen négy pontot kellett volna szereznie Molnár Balazséknak.

A terv már az első fázisban elbukott, mivel a Szusza-stadionban 3-1-re kikapott a Haladás, így az már biztos, hogy Csertőinek távoznia kell. Az utódjáról a Vas népe internetes kiadása szerint szombaton születik döntés, a jelöltek között emlegetik Aczél Zoltánt, Détári Lajost és a Ferencvárosnál Prukner László segítőjeként dolgozó Nagy Tamást is.