Vágólapra másolva!
Alberto Gilardino térdsérülés miatt nem játszhat az olasz labdarúgó-válogatott következő két Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésén.

A Fiorentina világbajnok csatára csapata vasárnapi, Palermo elleni bajnoki mérkőzésén (1-2) szenvedett térdsérülést, s hétfőn a nemzeti együttes edzőtáborában hamar kiderült, hogy péntekre sem lesz játékra alkalmas a lába.

Gilardino mellett Luca Antonellit is haza kellett küldeni a nemzeti együttestől, melynek kapitánya, Cesare Prandelli Gianluigi Buffonra, Mario Balotellire és Riccardo Montolivóra sérülés miatt eleve nem is számíthatott.

Az első két selejtezős meccsét megnyerő olaszok pénteken Észak-Írországban lépnek pályára, míg kedden a szerb csapatot fogadják.