Vágólapra másolva!
Fellebbez az óvását elutasító Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése ellen a spanyol Sevilla, amely szerint a szeptember 16-i, hazai Európa Liga-mérkőzésén a Paris Saint-Germain kapusa hamis játékengedéllyel lépett pályára.

Az UEFA csütörtöki bejelentése szerint a szervezet fellebbviteli bizottsága hétfőn foglalkozik a spanyol egyesület panaszával. Az andalúzok azt kérik, hogy az 1-0-s párizsi sikerrel zárult összecsapás végeredményét semmisítsék meg, s a három pontot ők kapják.

A Sevilla a találkozó után azt állította, hogy a kameruni származású Apoula Edel szerepeltetésével a francia alakulat megszegte az UEFA szabályait.

Edel 24 esztendősként van feltüntetve többek között a PSG hivatalos weboldalán is, de állítólag valójában 29 éves, a neve pedig Ambroise Beyamena. A kapus egy korábbi menedzsere szerint Edel hamis okmányokkal légióskodott Örményországban, mielőtt Franciaországba szerződött volna.