Vágólapra másolva!
A Manchester United edzője, Sir Alex Ferguson híres arról, hogy nagy fegyelmet tart az öltőzőben, és nem hagyja, hogy tekintélyén a legkisebb csorba essen. Ha egy játékos konfliktusba keveredik vele, akkor napjai általában meg vannak számlálva a MU-nál, és ez alól olyan klasszisok sem számítottak kivételnek, mint Jaap Stam, Roy Keane vagy David Beckham - ám Wayne Rooney sorozatos fegyelmezetlenségeit Ferguson egyelőre még elnézi.

Rooney házasságtörési botránya rosszabb időpontban nem is jöhetett volna a Manchester United számára, hiszen a Vörös Ördögök már az előző szezonban is elsősorban a csatár remek teljesítményének köszönhetően tudtak második helyen végezni a Premier League-ben.

Sir Alex Ferguson az Everton elleni találkozóra nem is nevezte a támadót, ám úgy tűnik, hogy mindezt nem büntetésből tette, hanem inkább meg akarta óvni a focistát attól a várható szitokáradattól, amit egykori nevelőegyesületének drukkereitől kapott volna. Rooney a hétközi, Rangers elleni BL-meccsen ismét ott volt a kezdő tizenegyben, Ferguson tehát megbocsátotta neki a felelőtlen viselkedést - pedig a szakember híres arról, hogy egy-egy meggondolatlan cselekedet, vagy neki nem tetsző megnyilvánulás után egyszerűen elfelejt játékosokat.

Stam eladása hiba volt

Ferguson edzői stílusát tekintve a fegyelem és a tekintély rendkívül fontos, ő még a régi iskolát képviseli, és ha úgy véli helyesnek, akkor a szünetben ordít a játékosaival. Ez az úgynevezett hajszárító, ahogyan a manchesteri játékosok elnevezték a skót mester bevett szokását, amikor valakihez közel hajolva igyekszik tudomására juttatni véleményét. Mindez megfelelő szituációban hatásos, ám ha Ferguson komolyabban megorrol valakire, akkor az adott futballista jövője a MU-ban gyakorlatilag meg van pecsételve.

Az 1999-es triplázás egyik kulcsfiguráját, a holland középhátvédet, Jaap Stamot például azért adta el 2001 nyarán teljesen váratlanul, mert önéletrajzi könyvében Ferguson megkérdezése nélkül írt le bizonyos dolgokat Manchesterbe igazolásáról. A könyvből kiderült, hogy Fergie már azelőtt megkereste a védőt, hogy felvette volna a kapcsolatot akkori klubjával, a PSV Eindhovennel - ami ellenkezik a ma is érvényben lévő szabályokkal. A skót persze cáfolta, hogy ez lett volna Stam váratlan eladásának az oka, de azt elismerte, hogy rossz döntést hozott, amikor megvált a középhátvédtől. "Akkoriban épült fel egy Achilles-sérülésből, és úgy gondoltuk, hogy már nem lesz képes olyan kiemelkedő teljesítményre, mint korábban. A Lazio 16,5 millió fontot ajánlott érte, egy 29 éves középhátvédért, erre nem lehetett nemet mondani. De a későbbi játékát látva ez hiba volt" - mesélte Ferguson.

Repülő futballcipő az öltözőben

A skót edzőlegenda egyik legnagyobb kedvencével, David Beckhammel sem bánt kesztyűs kézzel, és sohasem tudta igazán elfogadni, hogy a középpályásból celeb lett. "A házassága előtt semmi probléma nem volt vele, remek fiatal srác volt, de onnantól kezdve, hogy a szórakoztatóipar részévé vált, megváltozott az élete - és már nem a futball volt a legfontosabb a számára" - mondta Beckhamről 2007-ben Ferguson.

Kétezerben például Beckham kimenőt kapott az edzésről, hogy beteg kisfia mellett legyen, azonban amikor Ferguson megtudta, hogy a játékos neje, Victoria az adott napon egy divatbemutatón vett részt nézőként, dühös lett, mondván, ő vigyázhatott volna a gyerekre, és akkor Beckhamnek nem kellett volna kihagynia az edzést. A klub ötvenezer fontos pénzbírságot adott a játékosnak, és Ferguson büntetésből a kispadra ültette őt a Leeds United elleni bajnokin. 2003 februárjában az Arsenal elleni FA-kupa-mérkőzést követően (amit az Ágyúsok nyertek 2-0-ra) az öltözőben úgy sikerült eltalálnia Beckhamet egy stoplis cipővel, hogy a középpályásnak felszakadt a szemöldöke. A hivatalos verzió szerint Ferguson a vereség miatti dühében rúgott bele a cipőbe, amely véletlenül találta el Beckhamet, de a szóbeszéd célzott dobást emleget. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy öt hónappal később Beckhamet eladták a Real Madridnak - ráadásul előtte az április BL-elődöntőn a Real ellen Beckham nagy meglepetésre csak kispados volt, és Ferguson csak a 67. percben cserélte be - a középpályás 23 perc alatt két gólt szerzett.

Forrás: AFP
"Beckhamnek már nem a futball volt a legfontosabb, miután sztár lett"

A manchesteriek másik legendás játékosa, Roy Keane is részben azért távozott a MU-tól, mert konfliktusba került a skót menedzserrel. Az ír középpályás sohasem rejtette véka alá véleményét, ám 2005 novemberében (amikor sérülés miatt hiányzott a csapatból) a nyilvánosság előtt kritizálta több klubtársát. A klub saját tévéadója, a MUTV csak egyszer adta le az interjút, utána levették adásból, és az egyesület kisebbfajta szenzációt okozva november 18-án közös megegyezéssel felbontotta Keane szerződését - aki a szezon hátralévő részében a Celticben játszott.

Hová tűnt Rafael?

A fenti történésekben közös, hogy Ferguson soha nem a pályán nyújtott rosszabb teljesítmény, vagy éppen egy súlyosabb hiba után büntetett - a manchesteri hívek éppen ezért nem értik, hogy a fiatal brazil jobbhátvédet, Rafaelt miért mellőzi az utóbbi időben.

Pedig a brazil első manchesteri idénye kifejezetten biztató volt, a 2008-2009-es szezonban tizenhat mérkőzésen szerepelt (tizenkétszer kezdőként), és a legutóbbi bajnokságban is jól futballozott. A Bayern München elleni BL-negyeddöntőn azonban az Old Traffordon piros lapot kapott, a kiállítás a MU továbbjutásába került - és a jelek szerint Sir Alex ezt nem tudja neki megbocsátani.

Forrás: AFP
Rafael (j), Fabio testvérével együtt a kispadon ücsörög

"Állandóan az a találkozó jár a fejemben, és ha csak rá gondolok, dühös leszek. Irányítottuk a mérkőzést egészen Rafael kiállításáig, a Bayern utána tudta kiharcolni a továbbjutást" - mondta nemrég a skót tréner.

Így aztán Rafael az ominózus találkozó óta csak kétszer lépett pályára a manchesterieknél: az előző idény utolsó előtti játéknapján a Tottenham ellen kezdő volt, most az első fordulóban pedig az utolsó percre cserélték be a Newcastle United ellen. Helyette inkább a veterán Gary Neville, vagy John O'Shea futballozik, pedig hosszú távon egyikük sem tűnik megnyugtató megoldásnak.

www.global-soccer.eu