Vágólapra másolva!
Zlatan Ibrahimovic és Robinho leigazolását követően hatalmas az eufória a Milan háza táján: a szurkolók boldogok, miközben az egyesület vezetősége, illetve a két új játékos máris a leendő sikerekről beszél. Az edzőnek, Massimiliano Allegrinek azonban valószínűleg el kell döntenie, hogy kit hagyjon ki a Ronaldinho, Pato, Robinho, Ibrahimovic kvartettből - vagy az eddigi taktikát forgassa fel.

Az átigazolási időszak utolsó napjaiban kétségtelenül az AC Milan hajtotta végre a két legnagyobb fogást, legalábbis ami a sztárigazolásokat illeti. Előbb megszerezte az FC Barcelona svéd klasszisát, Zlatan Ibrahimovicot (ráadásul kölcsönbe, vagyis most semmit sem kellett fizetni érte), majd pedig a Manchester City brazil csillagát, Robinhót. A klub hívei nagy örömmel fogadták mindkét transzfert, és a korábban sokat szidott tulajdonos, Silvio Berlusconi ismét a szurkolók nagy kedvence lett.

Beindult a bérleteladás

Ibrahimovicot a Lecce elleni bajnoki szünetében köszöntötték a San Siróban a szurkolók nagy ovációja közepette, és hogy mennyire eufórikus lett a hangulat a Milannál, azt a bérleteladások is mutatják. A klub augusztus közepéig mindössze 16 ezer szezonbérletet adott el, a két klasszis szerződtetését követően azonban ugrásszerűen megnőtt ez eladott bérletek száma, tíz nap alatt 8000-nél is többet vásároltak.

Jelenleg több, mint 26 ezernél tartanak, és szinte biztos, hogy többet fognak értékesíteni, mint az előző szezonban, amikor 27 865 darab kelt el. A Bajnokok Ligájára szóló minibérletek eladásával pedig még jobban állnak: ebből naponta közel ötezret vesznek, már 43 ezernél tartanak. Üzleti szempontból tehát maximálisan bejött Ibrahimovic és Robinho szerződtetése, Berlusconi elégedett lehet, a kérdés már csak az, hogy szakmailag beválik-e a két klasszis.

Képességeiket senki sem vonja kétségbe, mindketten kiváló futballisták, azonban így a Milannál négy olyan támadó van a keretben, akiknek kihagyása a kezdő tizenegyből bizony problémát jelenthet - ugyanakkor együttes szerepeltetésük jelentős kockázattal jár. A Pato, Ronaldinho, Robinho, Ibrahimovic négyes egyik tagjára sem jellemző, hogy könnyen viselné a mellőzöttséget, és a két új szerzeményt aligha a kispadra vették - a vezetőedzőnek, Massimiliano Allegrinek azonban nem kis dilemmát okoztak.

Ronaldinho nem az igazi irányítóként

Az első fordulóban, amikor még sem Ibrahimovic, sem pedig Robinho nem állt a szakember rendelkezésére, a Milan 4-3-3-as rendszerben kezdett a Lecce ellen, és olykor látványos játékkal 4-0-s győzelmet aratott. A támadótriót Pato, Marco Borriello és Ronaldinho alkották: Pato a jobb-, Ronaldinho pedig a bal oldalon szerepelt, és az azóta az AS Romának kölcsönadott Borriello futballozott középen. Az ő posztjára Ibrahimovic tökéletes megoldásnak tűnik, ám Robinho és Ronaldinho gyakorlatilag ugyanazért a pozícióért versenyez ebben a szisztémában.

A Lecce ellen régen látott látványos játékot produkált a Milan:


Ahhoz, hogy mind a négy támadó egyszerre a pályán legyen, Allegrinek módosítania kellene a játékrendszeren. Egy 4-2-3-1-es felállásban elképzelhető, hogy valamennyien csapatba kerüljenek: ez esetben Robinho játszana a bal szélen, Ronaldinho pedig irányítóként futballozhatna. Az egykori aranylabdásnak azonban nem ez az ideális posztja: az előző szezonban Leonardo kipróbálta őt karmesterként (igaz, a felállás kicsit más volt, a Milan akkor 4-3-1-2-t játszott), de nem nagyon ment neki a játék, és csak akkor talált ismét magára, amikor visszatérhetett a bal szélre. A Lecce ellen is ezen a poszton remekelt, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy a maximumot tudná nyújtani irányítóként.

Valakinek védekeznie is kell

Ennél nagyobb problémát jelenthet azonban a csapat további részének összeállítása abban az esetben, ha Allegri valóban pályára küldi mind a négy szupersztárt. Mivel egyikük sem védekezik, így a másik két középpályásra hatalmas feladat hárulna. A Milannak megvannak a megfelelő játékosai erre a posztra is: a Gennaro Gattuso, Mathieu Flamini, Massimo Ambrosini hármasból bárki el tudja látni ezt a feladatot.

Forrás: AFP
Allegri a bőség zavarával küzd a középpályán és a csatársorban

Igen ám, de ez esetben nem maradna hely Andrea Pirlónak és Clarence Seedorfnak sem, márpedig az elmúlt időszakban nekik is bérelt helyük volt a kezdő tizenegyben. Egyikük sem kifejezetten védekező középpályás, elsősorban nem az agresszív labdaszerzés az erősségük, pedig ilyen típusú futballista nélkül manapság már nem lehet sikert elérni.

Allegrinek tehát valószínűleg valakit ki kell hagynia a kezdő tizenegyből a sztárjai közül - vagy a csatársorban, vagy a középpályán. Ha ragaszkodik az első fordulóban látott 4-3-3-hoz, akkor a legvalószínűbbnek Ronaldinho és Robinho rotálása tűnik a bal szélen. Ha viszont mind a négy sztártámadóját pályára küldi, akkor a középpályán kell kihagynia Seedorfot vagy Pirlót - esetleg mindkettőt.

A Ronaldinho, Pato, Robinho triót egyébként a válogatottnál sem merték megkockáztatni. Eddig egyetlen alkalommal fordult elő, hogy mindhárman egyszerre a pályán voltak: 2009 februárjában a brazilok Londonban 2-0-ra verték az olaszokat, és a meccsen a 81. és a 88. perc között játszott együtt a fenti hármas. Ronaldinho és Robinho kezdő volt, Pato pedig Adriano helyére állt be - mögöttük azonban védekező középpályásként ott szerepelt Gilberto Silva és Felipe Melo is, arról nem is beszélve, hogy a gárdában nem volt még egy középcsatár is.

www.global-soccer.eu