Vágólapra másolva!
A munkanélküliség a profi labdarúgók között is létező jelenség, sokaknak nem sikerül új csapatot találni, ha lejárt a szerződésük, ilyenkor pedig az is problémát jelent, hogy edzésben maradjanak a következő lehetőségig, próbajátékig. Erre kínál megoldást a németországi labdarúgók szövetsége, amely szervezett körülmények között, a Munkanélküli FC csapatában foglalkoztatja az arra rászoruló futballistákat.

Becslések szerint Németországban mintegy 2500 profi futballista van, aki a labdarúgást tekinti hivatásának. Közülük körülbelül 1300-an tagjai a Profi Labdarúgók Szövetségének (Vereinigung der Vertragsfussballspieler, VdV), amely érdekvédelmi szervezetként tevékenykedik. Hasonló szervezetek szinte mindenhol vannak, így Magyarországon is, azonban egyiknek sincsen saját futballcsapata. A VdV-nek viszont van: az együttest Németországban FC Arbeitslosnak, azaz Munkanélküli FC-nek nevezik.

Mint egy edzőtáborban

A VdV minden nyáron edzőtábort szervez azoknak a játékosoknak, akiknek éppen nincsen csapatuk, vagyis gyakorlatilag munkát keresnek. A Bosman-szabálynak köszönhetően ezek a labdarúgók ingyen igazolhatóak, és évről évre rengeteg olyan transzferről hallani, amikor valaki pénzmozgás nélkül vált klubot - idén például Joe Cole vagy Michael Ballack is hasonló módon távozott a Chelsea-től. Ám nem mindenkinek ilyen könnyű új csapatot találni. A VdV becslései szerint Németországban (ahol az első három osztályban egyaránt profik játszanak, ez 56 egyesületet jelent) minden nyáron közel kétszáz játékos marad csapat nélkül, akinek többsége a holtszezonban egyedül igyekszik edzésben tartani magát.

Ezen próbál segíteni a VdV immár nyolc éve azzal, hogy a wedaui sportközpontban edzőtábort szervez. Idén összesen ötvenheten jelentkeztek, ám helyszűke miatt csak huszonhatan (huszonkét mezőnyjátékos és négy kapus) vehetnek részt a programban, ami gyakorlatilag megegyezik azzal, ami a kluboknál folyik felkészülés gyanánt. Minden nap két edzés van, egy reggel tízkor, egy pedig délután négykor, délben ebéd, amit csendespihenő követ, éjszaka pedig a helyi sportiskolában alszanak a labdarúgók.

Az egyetlen különbség az, hogy itt sokkal nagyobb a fluktuáció, mint egy átlagos egyesületnél, és az edzők kifejezetten örülnek annak, ha távozik valaki. Megtörténik, hogy egy-egy futballista hiányzik pár napot, amíg próbajátékra megy valahová, és ha nem kínálnak neki szerződést, akkor visszatér a Munkanélküli FC-hez.

Stefan Wesselsnek tavaly sikerült

A csapat magját általában kevésbé ismert, volt másod- és harmadosztályú futballisták adják, de mindig akad egy-két kivétel. Idén például Wedauban edz a dél-afrikai Delron Buckley is, aki hetvenkét alkalommal szerepelt hazája válogatottjában, játszott az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon, a 2004-2005-ös szezonban pedig tizenöt találattal negyedik volt a Bundesliga góllövőlistáján.

Forrás: AFP

A még mindig csak harminckét éves csatár - aki megfordult a Bochumban, az Arminia Bielefeldben és a Borussia Dortmundban is - legutóbb a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta futballistája volt, ahol szerették volna megtartani, ám Buckley nemet mondott a szerződésajánlatra, mivel közelebb akart lenni a Bochumban élő családjához. Azt gondolta, az ő múltjával könnyű lesz új csapatot találni Németországban, de tévedett, és egykori klubja, a Bochum azt sem engedélyezte, hogy a kerettel készüljön. "Olyan helyzetbe kerültem, amit nem ismertem, a VdV edzőtábora végre megint ritmust, rendszert adott az életemnek" - jelentette ki.

A Munkanélküli FC edzőmérkőzéseket is játszik. Idén az együttes a Heeslingent, a Fortuna Sachsenrosst és a Bochum második csapatát 2-0-ra győzte le, a Borussia Dortmund tartalékjaitól viszont 2-0-ra kikapott. Az ellenfelek mind negyedosztályú, vagy még lejjebb szereplő gárdák voltak, de tavaly a csapat játszott az olasz Livornóval és a Comóval is - utóbbival gól nélküli döntetlenre végzett. Ebben nagy szerepe volt a német kapusnak, Stefan Wesselsnek, aki tavaly szintén ott volt az edzőtáborban, és esete egyike a sikertörténeteknek, hiszen az FC Basel szerződtette, és bár a svájciaknál alapvetően cserekapus volt, egy-egy alkalommal védett a bajnokságban és a kupában is, így az idény végén svájci bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatta magát.

Forrás: AFP

Élet a futball után

A szervezet ügyvezetője, Ulf Baranowsky szerint az edzőtáborban résztvevő futballisták 70-80 százaléka nem marad munka nélkül. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a szerződés nélküli focisták szabadon igazolhatóak, vagyis augusztus 31. után is megszerezhetők, éppen ezért az edzőtábor szeptember végéig tart. "Mindenkinek örülünk, aki elhagy minket, az azonban alapvetően megállapítható, hogy a legtöbb játékos legalább egy osztállyal alacsonyabb csapathoz kerül, mint a legutóbb egyesülete volt. Gyakran ugyanis nem a játékosok tudásán múlik, hogy ki szerződteti őket" - mondta Baranowsky.

Éppen ezért a VdV nem csak azzal foglalkozik, hogy a játékosok jó kondiban legyenek, hanem alkalmaz egy életmód-tanácsadót is Frank Günzel személyében, aki igyekszik felkészíteni az edzőtábor résztvevőit arra, ha a civil életben kell helytállniuk. Példaként a Bochum egykori jobbhátvédjét, David Pallast hozta fel, aki 2005 és 2007 között harminchárom mérkőzésen szerepelt a Bundesligában, és szerződése lejártával szintén megfordult a Munkanélküli FC-nél - jelenleg banki alkalmazottként dolgozik.

Buckley azt mondja, neki is van már B terve: végső esetben felesége bochumi gyermekruha-boltjában dolgozna.

www.global-soccer.eu