Vágólapra másolva!
Autóbalesetbe torkolt a Manchester United futballistája, Anderson éjszakai mulatozása Portugáliában. A brazil játékost kevéssel a kocsija felrobbanása előtt mentették ki a járműből.

Eszméletlenül húzták ki lángoló autójából Andersont, a Manchester United középpályását vasárnap reggel Portugáliában. Szemtanúk beszámolója szerint a játékos kocsija röviddel az utasok kimentése után felrobbant, írta hétfőn a Guardian.

A Braga melletti baleset előtt a 22 éves brazil a Sardinha Biba nevű nightclubban mulatott, majd egy barátjával és egy fiatal nővel a kétszemélyes Audi R8-asába ült. A baleset reggel hétkor történt: az autó lesodródott az útról, egy farm falának ment, majd a mezőre repült.

Egyelőre nem tudni, ki ült a volánnál, de a portugál rendőrség szerint a vezető ittas lehetett. Az Audi mindhárom utasát a St. Mark kórházba szállították, ahol megállapították, hogy nincsenek súlyos sérüléseik.

A portugál sajtó szerint a Manchester Unitedbe három éve, 18 millió fontért igazolt Anderson szeretne visszatérni a klubjához, hogy Angliában folytassa rehabilitációját.

Anderson februárban szalagszakadást szenvedett a bal térdében, ezért ki kellett hagynia a világbajnokságot, és legkorábban csak szeptember elején léphet pályára. Alex Ferguson, a ManUnited edzője tavaly januárban kétheti fizetése megvonásával büntette a játékost, mert a klub engedélye nélkül hazautazott Brazíliába.