Vágólapra másolva!
Fabio Capello meggondolta magát, és, amennyiben David Beckham formába lendül az amerikai bajnokságban, úgy újfent nyitva lesz számára a válogatott kapuja.

Az augusztus 11-i angol-magyar barátságos mérkőzés előtt a hazaiak olasz szövetségi kapitánya barátságtalan húzásként a sajtón keresztül üzente meg a 115-szörös válogatott középpályásnak, hogy nem számol vele többet a nemzeti csapatban.

Most azonban a New of the World című lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy továbbra is számol Beckhammel.

"Előbb azonban újra tökéletes formában kell lendülnie az amerikai bajnokságban. Ha ez megtörtént, akkor visszatérhet a válogatottba. Az ajtó mindig nyitva áll" - mondta Capello.

A Los Angeles Galaxyban szereplő 35 éves játékos esetleges reaktiválása szembe megy az angol-magyar mérkőzés előtt meghirdetett fiatalítási gyakorlattal, Capellónak azonban erre is van magyarázata.

"A jövő természetesen a fiataloké. Első sorban ehhez tartom magam, de ezen kívül én döntöm el, hogy kit hívok be a keretbe. Miután a 2012-es Európa-bajnokságra készülünk, ezért egyértelmű, hogy inkább a fiatalokra akarok építeni, de tisztában vagyok némelyik idősebb játékos kvalitásaival is."

Capello, szokásával ellentétben, személyesen hívta fel a tavaszi Achilles-sérüléséből (ami miatt a világbajnokságot is ki kellett hagynia) lábadozó Beckhamet, hogy tisztázza vele az új helyzetet.

"Tagja volt a szakmai stábomnak a világbajnokságon, ezért is hívtam fel személyesen. Általában nem szoktam ilyet csinálni, de David esetében kivételt tettem."

Capello vasárnap este fogja megnevezni a szeptember 3-án Bulgária, illetve a 7-én Svájc ellen Európa-bajnoki selejtezőt vívó keret tagjait. A lábadozó Beckham tehát biztosan nem lesz ott a csapatban, ellenben meghívót kaphat a Fulham 24 éves kapusa, David Stockdale, aki nagyon jó benyomást tett Capellora a szezon eddigi három bajnoki mérkőzésén.