Vágólapra másolva!
A Liverpoolhoz távozó Roy Hodgson helyett minden bizonnyal Martin Jol lesz a Fulham labdarúgócsapatának edzője. Gera Zoltán csapatának trénere az előző szezonban a holland Ajaxot segítette ezüstéremhez, de nem érezte jól magát Amszterdamban.

A Sun című bulvárlap információja szerint kedden hivatalosan is bejelenti a Fulham, hogy a következő szezonban Martin Jol irányítja a Gera Zoltánt is soraiban tudó labdarúgócsapatot.

Jol korábban három évig a Tottenham együttesét irányította, a tavalyi szezonban viszont a holland Ajaxszal lett második, a Steve McClaren irányította Twente mögött.

A lap úgy tudja, a két klub vasárnap megegyezett egymással, Jol a hírek szerint kétmillió fontot keres majd a Mohamed Fayed tulajdonában lévő klubnál. Az Ajaxot meglepte a váltás, pedig azt tudni lehetett, az edző nem érzi jól magát Amszterdamban. Ráadásul a világbajnokság után a klub eladta két vb-hősét, az uruguayi Luis Suárezt és a holland Gregory van der Wielt.

A Fulhamben azonban ismerősök fogadják, hiszen Danny Murphy, Simon Davies és Stephen Kelly korábban játszott irányítása alatt a Tottenhamben. "Martin nagyon-nagyon jó edző, ő az egyik legjobb, akivel valaha dolgoztam" - nyilatkozta róla Davies.