Vágólapra másolva!
Szombaton újabb nehéz ellenfél vár a magyar labdarúgó-válogatottra, Erwin Koeman csapata Amszterdamban lép pályára Hollandia ellen. A világbajnokságra készülő sztárcsapat mestere, Bert van Marwijk várhatóan beveti a nagy négyest, Arjen Robben, Wesley Sneijder, Rafael van der Vaart és Robin van Persie ugyanis még sohasem állhatott össze a kapitány irányítása alatt.

A magyar válogatott legutóbbi, Hollandia elleni barátságos mérkőzésére hasonló időszakban, az 1994-es vb-felkészülés során került sor. A hollandok 1994. július elsején 7-1-re nyertek, pedig az első gólt még Illés Béla szerezte a nyolcadik percben. A szünetben azonban már 3-1-re vezettek a hazaiak, Frank Rijkaard és Dennis Bergkamp duplázott, és betalált Bryan Roy, Gaston Taument és Ronald Koeman is.

Robbenék 18 mérkőzés óta nem kaptak ki

A hollandok hasonló gólfesztiválra készülnek, hiszen szépen szeretnének búcsúzni hazai közönségüktől a vébé előtt: a mérkőzést követően a válogatott már utazik is Dél-Afrikába, ahol Dánia, Japán és Kamerun lesznek a csoportellenfelei. Az előzetes optimizmus érthető: Bert van Marwijk csapata 18 mérkőzés óta veretlen, ami új holland rekord.

A szakember még a 2008-as Európa-bajnokság után vette át a válogatottat, amely ugyan második barátságos találkozóján kikapott Ausztráliától 2-1-re, azóta azonban nem szenvedett vereséget, a vb-selejtezőket pedig 100 százalékos teljesítménnyel zárta.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy a hollandokat titkos esélyesnek tekintik a világbajnokságon. Van Marwijknak kiváló játékosok állnak a rendelkezésére, a kérdés már csak az, hogy megtalálja-e az ideális összeállítást, képes lesz-e bezsúfolni a kezdő tizenegybe az összes klasszist. A szakember a klasszikus holland iskolának megfelelően a 4-3-3-as felállást preferálja, amelyet azonban jelen esetben talán szerencsésebb 4-2-3-1-ként értelmezni. A kapitánynak ezen kereteken belül kellene megtalálnia a leghatékonyabb összeállítást.

Az elöl játszó futballistákat illetően a szurkolók által ideálisnak tartott Arjen Robben, Wesley Sneijder, Rafael van der Vaart és Robin van Persie négyes egyszer sem állt össze Van Marwijk irányítása alatt. Ennek a gyakori sérülések voltak az okai (Van Persie és Robben is sokat hiányzott a selejtezők során), és egyelőre a vb-felkészülés során sem tesztelték ezt a kombinációt, lehet, hogy éppen ellenünk próbálják majd ki.

A két legutóbbi felkészülési meccsen, azaz Mexikó és Ghána ellen Van Persie volt a középcsatár, és Dirk Kuyt is kezdett, Robben viszont egyik meccsen sem játszott. Pedig a Bayern München klasszisa bombaformában fejezte be az idényt, Van Marwijk azonban extra pihenőt adott neki a BL-döntőt követően. Sneijdernek erre nem volt szüksége, a hét elején Ghána ellen már pályára lépett, gólt is szerzett.

Van der Sar búcsúztatása

A jövő pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokságra készülő hollandok nagy ünnepségre készülnek a magyarok elleni szombati meccs előtt: búcsúztatják a nemzeti csapattól már korábban visszavonult Edwin van der Sart. A Manchester United kapusa 129-szer védett a válogatottban. A magyaroknál Juhász Roland és Németh Krisztián is kisebb sérüléssel bajlódik, igaz, Erwin Koeman szövetségi kapitánynak várhatóan csak utóbbit kell majd nélkülöznie.

A várható kezdőcsapatok:
Hollandia: Maarten Stekelenburg - Gregory van der Wiel, John Heitinga, Joris Mathijsen, Giovanni van Bronckhorst - Nigel de Jong, Mark van Bommel, Wesley Sneijder - Arjen Robben, Dirk Kuyt, Robin van Persie
Magyarország: Király Gábor - Bodnár László, Juhász Roland, Horváth Gábor, Vanczák Vilmos - Huszti Szabolcs, Vadócz Krisztián, Koman Vladimir, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs - Torghelle Sándor



Stabil védekezés, világklasszis támadók

Meglepő, hogy mind Mexikó, mind Ghána ellen Dzsudzsák Balázs klubtársa, Ibrahim Afellay játszott a bal szélen, és Kuyt volt a jobbszélső. Ez lényegesen defenzívebb összeállítás, mintha Van der Vaart és Robben szerepelne. A drukkerek azonban nagyon szeretnék, ha Van Marwijk végre Van der Vaartot, Sneijdert, Robbent és Van Persie-t egyszerre küldené pályára. Ebben persze megvan a rizikó, ám mind a négy futballista elég kreatív és sokoldalú ahhoz, hogy ne ragaszkodjanak kötött posztjukhoz, ami mindenképpen nagy előny.

Forrás: ZonalMarking.net

A támadósort leszámítva a hollandok kezdő tizenegye elég stabil. Az egyes számú kapusnak Maarten Stekelenburg számít, a védelem pedig alaphelyzetben a Gregory van der Wiel, John Heitinga, Joris Mathijsen, Giovanni van Bronckhorst összeállításban játszik, előttük két védekező középpályással: Nigel de Jonggal és Mark van Bommellel.

A szélsőhátvédek közül Van der Wiel az aktívabb, a bajnokságban például az Ajax Amsterdam színeiben hat gólig jutott, a baloldalon szereplő Van Bronckhorst azonban a csapat gyenge pontja. A 35 esztendős védő viseli a kapitányi karszalagot, rutinja még a sok helyzetben kisegíti, de nem véletlen, hogy már bejelentette: a világbajnokság után befejezi karrierjét.

A holland válogatott kerete:

Maarten Stekelenburgkapus1982. 09. 22.Ajax25-
Michel Vormkapus1983. 10. 20.FC Utrecht4-
Sander Boschkerkapus1970. 10. 20.FC Twente1-
Gregory van der Wielvédő1988. 02. 03.Ajax9-
Khalid Boulahrouzvédő1981. 12. 28.Stuttgart29-
John Heitingavédő1983. 11. 15.Everton536
Joris Mathijsenvédő1980. 04. 05.Hamburg553
Giovanni van Bronckhorstvédő1975. 02. 05.Feyenoord985
Edson Braafheidvédő1983. 04. 08.Celtic6-
André Ooijervédő1974. 06. 11.PSV533
Demy de Zeeuwkp1983. 05. 26.Ajax24-
Wesley Sneijderkp1984. 06. 09. Inter6013
Rafael van der Vaartkp1983. 02. 11.Real Madrid7716
Ibrahim Afellaykp1986. 04. 02.PSV22-
Mark van Bommelkp1977. 04. 22.Bayern München559
Nigel de Jongkp1984. 11. 30.Manchester City411
Stijn Schaarskp1984. 01. 11. AZ Alkmaar12-
Arjen Robbenkp1984. 01. 23.Bayern München4611
Dirk Kuytcsatár1980. 07. 22.Liverpool6215
Klaas-Jan Huntelaarcsatár1983. 08. 12.AC Milan3115
Robin van Persiecsatár1983. 08. 06.Arsenal4317
Ryan Babelcsatár1986. 12. 19.Liverpool395
Eljero Eliacsatár1987. 02. 13.Hamburg81

www.global-soccer.eu