Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója előtt megtartotta egypontos előnyét a Real Madriddal szemben a Barcelona. A Primera División szombati, 37. játéknapján a katalánok emberelőnyben majdnem elszórakozták 3-0-s vezetésüket a Sevilla otthonában, míg a Real magabiztosan, 5-1-re verte a Bilbaót.

A Real Madrid győzelmét persze köszönhette annak is, hogy a Bilbao a 20. perctől, Amorebieta kiállítása miatt emberhátrányban játszott, ez a 73. percig azonban nem látszott meg a teljesítményén. A 22. percben Cristiano Ronaldo büntetőjével vezetést szerzett a fővárosi együttes, ám a 41. percben Yeste egyenlített.

A Bilbao a második félidő közepére készült el erejével, az utolsó 17 percben Higuaín, Sergio Ramos, Benzema, majd Marcelo is betalált, kialakítva az 5-1-es végeredményt.


Úgy tűnt, Sevillában sem lesz izgalom, a listavezető Barcelona ugyanis az 5. percben egy szép Messi-góllal vezetést szerzett, az előnyt Krkic a 28. percben megduplázta, majd a Konko kiállítása miatt hátrányba kerülő hazaiakat Pedro a 62. percben ismét mattolta.

A Sevilla azonban feltámadt, a 69. percben előbb Kanouté, két perc múlva a teljesen üresen a kapu elé keveredő Luis Fabiano is gólt lőtt, a hajrában azonban már nem sikerült az egyenlítés.


3-2-es sikerével a Barcelona megőrizte egypontos előnyét a Real Madriddal szemben, május 16-án, vasárnap az utolsó fordulóban a címvédő a Valladolidot fogadja, míg a fővárosiak a Málaga otthonába látogatnak.

Vadócz Krisztián gólja ellenére az Osasuna kikapott az Espanyol otthonában.

Eredmények, Primera División, 37. forduló:
Deportivo - Real Mallorca 1-0 (0-0)
gól:
Riki (68.)

Espanyol - Osasuna 2-1 (0-1)
gól:
Forlin (49.), Osvaldo (51.), illetve Vadócz (5.)

Getafe - Málaga 2-1 (1-0)
gól:
Soldado (26.), Pedro Leon (56.), illetve Fernando (91.)

Real Madrid - Athletic Bilbao 5-1 (1-1)
gól:
C. Ronaldo (22. - 11-esből), Higuain (73.), Ramos (80.), Benzema (81.), Marcelo (89.), illetve Yeste (40.)
kiállítva: Amorebieta (Bilbao, 20.)

Sevilla - FC Barcelona 2-3 (0-2)
gól:
Kanouté (68.), Luis Fabiano (71.), illetve Messi (5.), Bojan (28.), Pedro (62.)
kiállítva: Konko (Sevilla, 56.)

Sporting Gijón - Atlético Madrid 1-1 (0-0)
gól:
De las Cuevas (57.), illetve Ibrahima (71.)

Tenerife - Almería 2-2 (1-1)
gól:
Beltran (14.), Nino (93.), illetve Piatti (17.), Crusat (80.)

Valladolid - Racing Santander 2-1 (0-1)
gól:
Baraja (56.), Nauzet (78. - 11-esből), illetve Christian (28.)
kiállítva: Fernandez (82.), illetve Moraton (86.)

Villarreal - Valencia 2-0 (2-0)
gól:
Rossi (10.), Llorente (18.)
kiállítva: Llorente (Villarreal, 72.), Capdevila (Villarreal, 73.)

Xerez - Real Zaragoza 3-2 (1-0)
gól:
Francis (22.), Michel (68.), Carlos Calvo (74.), illetve Ander (66.), Gabi (76.)
kiállítva: Contini (Zaragoza, 90.)

A bajnokság állása:

1.37306194-2496
2.373124101-3495
3.37208958-4068
4.371861362-4760
5.371781257-4459
6.371671455-4855
7.371671455-5455
8.371491448-5351
9.371381657-5847
10.371381635-4747
11.3711111529-4444
12.371191736-4542
13.3710121541-5242
14.379131536-4940
15.3710101743-6140
16.377151541-4736
17.378121740-5936
18.377151537-5836
19.37991940-7336
20.37892037-6533


Az utolsó forduló párosítása (május 16., 19.00):
Atlético Madrid - Getafe
Racing Santander - Sporting Gijón
Barcelona - Real Valladolid
Almería - Sevilla
Valencia - Tenerife
Real Zaragoza - Villarreal
Osasuna - Deportivo Xerez
Mallorca - Espanyol
Athletic Bilbao - Deportivo
Málaga - Real Madrid