Vágólapra másolva!
Az Arsenal a vártnál is magabiztosabban, fölényes győzelmet aratva biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, míg a kedd esti nyolcaddöntős program másik párjában a Bayern München örülhetett annak, hogy veresége ellenére tagja lett a negyeddöntős mezőnynek. Louis van Gaal, a németek vezetőedzője is elismerte, hogy a müncheni lesgól döntött.

A hazai csatatéren az első meccs után 1-2-ről startolt londoni Ágyúsoknál a sérülések miatt előtérbe került dán légiós, a pompás gólpasszokat kapott és egy büntetőt is értékesített Nicklas Bendtner garantálta a kellő tűzerőt, s főszereplővé előlépve háromszor is bevette a története egyik legsúlyosabb vereségébe belefutott Porto kapuját.

Az 5-0-át mégsem lehet csak azzal magyarázni, hogy nagyon rossz napot fogott ki a portugál alakulat. Ennél valódibb az az érv, hogy a francia mester, Arséne Wenger irányította Arsenal játszott ragyogóan, szellemes és eredményes támadófutballal megörvendeztetve az Emirates-stadionba kilátogatókat, továbbá a tetszetős focira fogékony semleges nézőket. Akik olykor oktatófilmbe illő pazar megoldásokat láthattak, elsősorban az orosz Andrej Arsavin és a francia Samir Nasri jóvoltából.

"Ellenőrzésük alatt tartották a mérkőzést, nagyon jól játszottak, ezzel együtt nem érdemeltünk ilyen súlyos vereséget" - összegzett szomorúan a portugálok szakvezetője, Jesualdo Ferreira.

Firenzében szintén 2-1-ről vágtak neki a kilencven percnek a csapatok, s a londoni forgatókönyvhöz hasonlatosan ott is gyorsan ledolgozta hátrányát a vendéglátó együttes, sőt 54 perc után már 2-0-ra is vezetett. Csakhogy a Bayern München ezúttal is bizton támaszkodhatott hagyományaira: egyfelől Fortuna vissza-visszatérő segítségére, másfelől arra, hogy egy német csapat sosem adja fel, s a küzdőképesség többnyire kifizetődik.

Így történt most is: a szépítést (1-2) követően még 1-3 után is volt annyi erejük - és szerencséjük is - a bajoroknak, hogy 2-3-ra alakítsák az eredményt, ami végül az ő továbbjutásukat eredményezte az olasz dörzsöltséget fura módon ezúttal mellőzött, a kétgólos vezetést kétszer is nagyvonalúan elpazarolt itáliai alakulattal szemben.

Cesare Prandelli, a firenzeiek mestere a keddi mérkőzést követő sajtótájékoztatón is még sajátos módon azon kesergett, milyen kár volt azért a lesgólért, amivel az első összecsapást, Münchenben elbukta a csapat. A visszavágóról ugyanakkor nem nagyon beszélt, inkább arra fektette a hangsúlyt, hogy emelt fővel búcsúzhatnak a BL-től. "Büszkék lehetünk rá, hogy a Bajnokok Ligájában nyolc mérkőzésünkből hatot megnyertünk" - mondta Prandelli csapatáról, amely a Debrecen csoportját megnyerve jutott a 16 közé.

A győztesek nagyvonalúságával reagált diadalukra a Bayern holland vezetőedzője, Louis van Gaal, aki rokonszenvéről biztosította a Fiorentinát. "Megértem, milyen nehéz lehet nekik elfogadni, hogy így estek ki. Az a bizonyos müncheni lesgól döntőnek bizonyult."