Vágólapra másolva!
A Premier League vezetősége elvetette csütörtökön azt a kezdeményezést, amely szerint a bajnokság negyedik, ötödik, hatodik és hetedik helyezettje rájátszásban döntene az utolsó Bajnokok Ligája-részvételt jelentő pozícióról.

"Meglehetősen sokat tárgyaltunk erről, átnéztük a részleteket és a rengeteg ezzel kapcsolatos adatot" - mondta Richard Scudamore, a Premier League elnöke. "Ahhoz azonban nem volt meg a kellő támogatás, hogy továbbfejlesszük az eredeti javaslatot."

Az ötletet az elmúlt hónapban hozták nyilvánosságra, s elsősorban a kisebb klubok támogatták.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) versenykiírása szerint az angol bajnokságból négy csapat indulhat a BL-ben, az első három automatikusan a 32 együttest számláló főtáblán, míg a negyedik helyezett a selejtezőben.