Vágólapra másolva!
Csütörtökön még az előző fordulót zárták le, szombattól pedig már az új kör pontjaiért indulnak harcba a csapatok a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalában, ahol a hétvégi csúcspontot a madridi városi rangadó jelenti a Real és az Atlético között.

A 71 pontos, de az élen a címvédő Barcelonát csak jobb gólkülönbségével megelőző Real sorozatban tizenegyedik győzelmére készül, méghozzá igen jó eséllyel, mivel a Primera Divisiónban rendületlenül menetel, többnyire látványos és hatékony játékkal verve aktuális ellenfelét. Csütörtökön például a harmadik számú madridi együttest, a Getafét intézte el 4-2-re vendégként, a folyamatosan kiválóan teljesítő Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuaín két-két találatával. Igaz, a szintén csütörtökön pályára lépett Atlético Madrid is kitett magáért, biztos 2-0-s sikerrel lépve túl az Athletic Bilbaón szokásos gólfelelősei, Diego Forlán és Sergio Agüero révén.

A vasárnapi rangadó azonban keservesebb másfél órát ígér a vendégeknek, már csak azért is, mert a Santiago Bernabéu Stadionban legutóbb 1999 októberében született Atlético-diadal (1-3). Ráadásul bár a csapat eddig jól állja a sarat az Európa Ligában (negyeddöntős) és a spanyol kupában (döntős), a bajnokságban már kevésbé meggyőző, a Bilbao elleni győzelemmel is csak a nyolcadik helyre jött fel. A Real számára viszont intő jel lehet, hogy a szélsőséges teljesítményekre hajlamos Atlético az egyedüli csapat a Primera Divisiónban, amely ebben az idényben képes volt vereséget mérni a Barcelonára.

A Barca - amely Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna ellen hangolt szerdán (2-0) -, most szombaton ugyancsak húzós kilencven perccel számolhat, amikor is a negyedik helyezett Mallorcához látogat.

A harmadik pozíciót 53 ponttal elfoglaló Valencia a Zaragoza otthonában szerepel, míg az Osasuna odahaza javíthat az Almería ellen.

Primera División, 29. forduló
szombat:
Málaga - Tenerife 18
Real Mallorca - FC Barcelona 20
Real Zaragoza - Valencia 22

vasárnap:
Deportivo La Coruna - Getafe 17
Espanyol - Sporting Gijón 17
Osasuna - Almería 17
Xerez - Valladolid 17
Villarreal - Sevilla 19
Real Madrid - Atlético Madrid 21

hétfő:
Athletic Bilbao - Racing Santander 21

Az állás:
1. Real Madrid 28 78-24 71 pont
2. FC Barcelona 28 70-18 71
3. Valencia 28 45-29 53
4. Real Mallorca 28 45-32 47
5. Sevilla 28 40-32 45
6. Athletic Bilbao 28 36-34 42
7. Deportivo La Coruna 28 31-32 42
8. Atlético Madrid 28 42-42 37
9. Getafe 28 38-38 37
10. Villarreal 28 40-41 37
11. Almería 28 31-37 36
12. Sporting Gijón 28 31-36 35
13. Espanyol 28 21-36 32
14. Racing Santander 28 27-38 31
15. Osasuna 28 25-32 31
16. Málaga 28 33-35 30
17. Real Zaragoza 28 32-53 26
18. Real Valladolid 28 30-48 24
19. Tenerife 28 28-57 24
20. Xerez 28 21-50 19