Vágólapra másolva!
Ötvenegy fociválogatott pályázik a 2012-es Európa-bajnokság tizennégy kiadó helyére, vasárnap óta pedig már a selejtezők csoportbeosztását is ismerjük. A magyar válogatott esélyeiről már a sorsolás napján írtunk, majd kifejtettük, miként juthatunk ki mégis az Eb-re. Ezúttal azt tippeljük meg, hogyan alakul majd a többi selejtezőcsoport.

A csoport: német tagozat

A programegyeztetés minden bizonnyal német nyelven történik, hiszen a csoportban szinte csak olyan válogatott kapott helyet, amelynél ez nem jelenthet problémát. Németország mellett itt szerepel Ausztria, Azerbajdzsánnak és Kazahsztánnak német szövetségi kapitánya van Bertie Vogts és Bernd Storck személyében, de a törököknél is jó néhány olyan játékost találunk, akik Németországban születtek.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a meccsek egy része várhatóan feszült légkörben zajlik majd. A törökök Németországban és Ausztriában is szinte hazai közönség előtt játszhatnak, ami mindenképpen mellettük szól. Ezzel együtt a német csapat a csoport favoritja, a második helyre pedig a törökök a legesélyesebbek, ám nehezíti a dolgukat, hogy jelenleg szövetségi kapitányuk sincs: Fatih Terim lemondott a vb-selejtezők után, utódját pedig még nem nevezték ki.

Az osztrákok és a belgák már a világbajnoki selejtezők alatt váltottak, vagyis a csapatépítés terén mindenképpen előrébb járnak. A játékosállomány alapján a belgák jóval erősebbek, arról nem is beszélve, egy kiváló szakember irányítja őket - hogy Dick Advocaat bemutatkozásakor éppen Törökország ellen nyert 2-0-ra. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a belgák megcsíphetik a második helyet a németek mögött.

Tippünk: 1. Németország, 2. Belgium

B csoport: edzőlegendák egymás ellen

Egyetlen vb-résztvevő szerepel majd ebben a csoportban, mégsem Szlovákia a legesélyesebb az elsőségre. Az orosz válogatott pótselejtezőn veszítette el a dél-afrikai indulás jogát, ám a kudarc ellenére úgy tűnik, hogy szövetség elöljáróinak sikerült Guus Hiddinket maradásra bírniuk, márpedig a holland szakember garancia arra, hogy a válogatott versenyben lesz az csoportgyőzelemért. A szlovák csapat a világbajnokságra való kijutással hatalmas eredményt ért el, de érzésünk szerint ezzel el is lőtte a puskaporát, és az Eb-re már nem fog odaérni.

Az oroszok legnagyobb ellenfele a Giovanni Trapattoni által irányított ír csapat lesz, amely szintén pótselejtezőt játszott a vb-selejtezők során, és ott emlékezetes módon, Thierry Henry kezezését követően esett ki a franciák ellen.


Az, hogy Robbie Keane-ék csak így maradtak le a világbajnokságról, minden bizonnyal extra motivációt jelent majd számukra, és ez elég lehet ahhoz, hogy az oroszokat is megelőzzék. A csoport másik három résztvevője, azaz Macedónia, Örményország és Andorra a továbbjutás szempontjából nem tényező.

Tippünk: 1. Írország, 2. Oroszország

C csoport: három vb-résztvevő közül egy kimarad

Ez a csoport nagyon erősnek tűnik, hiszen három válogatott is ott lesz Dél-Afrikában. Olaszország, Szerbia és Szlovénia közül természetesen az olaszok az esélyesek az Eb-selejtezőkön, de vegyük figyelembe, hogy nagy változások várhatók náluk a nyáron. A szövetségi kapitány, Marcello Lippi nagy valószínűséggel távozik posztjáról, és ez egyben generációváltást is jelenthet: Fabio Cannavaro, Andrea Pirlo, Gennaro Gattuso, Gianluca Zambrotta vagy Mauro Camoranesi lemondhat a válogatottságról, és az új kapitánynak (feltéve, hogy Lippi nem hosszabbítja meg szerződését) bizonyára új csapatot kell majd építenie.

Forrás: Getty Images

Mindez nagy esélyt jelenthet a szerbek számára, akiknél éppen a vb-selejtezők során állt össze egy olyan együttes, amely az Európa-bajnokságig együtt maradhat. De ugyanez elmondható a vébére nagy meglepetésre kijutott szlovénekről is, akiknek a dél-afrikai szereplés újabb lendületet adhat. Az északírek korántsem olyan jók, mint azt a sorsolás erősorrendje mutatja (a vb-selejtezőben negyedikek lettek, többek között Szlovénia mögött), így nekik aligha osztanak lapot a továbbjutás szempontjából.

Olaszország, ha nehezen is, de megszerzi a csoportelsőséget, minimális különbséggel megelőzve Szerbiát, Szlovénia pedig csak harmadik lesz.

Tippünk: 1. Olaszország, 2. Szerbia

A 2012-es Európa-bajnokság döntőjének mezőnyét 16 válogatott alkotja majd, ám mivel a tornát ezúttal két ország rendezi, a selejtezőkből csak 14 ország jut ki az Eb-re. Ukrajna és Lengyelország biztos résztvevő, és hogy mellettük mely csapatok lépnek pályára a tornán, az csak 2011 novemberében dől majd el, ekkor fejeződik be a selejtezősorozat.A kilenc csoportelső mellett a legjobb csoportmásodik egyenes ágon jut ki az Eb-re, a többi második helyezett pedig pótselejtezőt játszik.


D csoport: az új kapitány lendületet adhat a franciáknak

A selejtezők során leszerepelt Románia, a nagyon sokat fejlődött Bosznia-Hercegovina, illetve a várakozástól elmaradó, de a vébére így is kijutott Franciaország tartozik ebben a csoportban a továbbjutásra esélyes együttesek közé. A franciáknál elsősorban a szövetségi kapitány személye a kérdéses, Raymond Domenech évek óta rendkívül sok kritikát kap, szerződése pedig lejár a vébé után, és aligha fogják meghosszabbítani. Utódjáról egyelőre csak találgatni lehet (állítólag Laurent Blanc a legesélyesebb), márpedig az Eb-selejtezők szempontjából nagyon nem mindegy, ki ül majd a kispadon. A új kapitánynak mindenesetre egészen remek keret áll majd a rendelkezésére, amiből sokkal többet ki lehet hozni, mint az Domenechnek sikerült.

A románok csak a Feröer-szigeteket tudták megelőzni a vb-selejtezőben, de már menet közben edzőt cseréltek. Razvan Lucescu meg is kezdte az új csapat kialakítását, de kevés klasszis áll a rendelkezésére, ráadásul ki tudja, hogy az ismét doppingoláson kapott Adrian Mutura számíthat-e majd. A bosnyák válogatott viszont minden bizonnyal kihozta magából a maximumot azzal, hogy eljutott a pótselejtezőig, ráadásul a sikerkapitány, Miroslav Blazevic le is köszönt posztjáról (Safet Susic az utódja). Az Emir Spahic-Zvjezdan Misimovic-Edin Dzeko tengely együtt maradt, de utóbbi két játékos klubszinten nyújtott teljesítménye nem arra utal, hogy még egyszer képesek lesznek olyan jól futballozni, mint a vb-selejtezőkön.

Tippünk: 1. Franciaország, 2. Románia

F csoport: a horvátok vigasztalódhatnak

A horvátok számára hatalmas csalódást jelentett, hogy még a pótselejtezőt sem harcolták ki, most azonban mellettük volt a szerencse. Slaven Bilic együttese kifejezetten verhető ellenfeleket kapott, és mivel a horvát labdarúgásban továbbra is egymás után nevelik ki a fiatal tehetségeket, így aztán a csapat jó eséllyel pályázik az első helyre. Persze a görögöket sem szabad leírni, azonban Otto Rehhagel szerződése csak 2010-ig szól, márpedig a német kapitány nélkül a válogatott korántsem olyan erős. Sok függ tehát attól, hogy Rehhagel marad-e Athénban - őt ismerve nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem.

Forrás: Getty Images

Ez pedig Izraelnek adhat lehetőséget arra, hogy végre kijusson egy nagy tornára: Dror Kashtan csapata a vb-selejezők során alaposan megismerhette leendő ellenfeleit, hiszen a görögökkel és a lettekkel akkor is egy csoportban volt. Az izraeliek csak negyedikek lettek, ám a topligákban edződő futballisták (Dudu Avat, Tal Ben-Haim, Tamir Cohen, Yossi Benayoun, Ben Sahar) alkotta mag elég erős ahhoz, hogy megcsípje a második helyet. Persze ha a letteknek lenne legalább egy olyan klasszisuk, mint anno Maris Verpakovskis volt, akkor talán megint odaérhetnének, de a magyar gólkirályi címre törő, zalaegerszegi Artjoms Rudnevs azért még nincs ezen a szinten.

Tippünk: 1. Horvátország, 2. Izrael

G csoport: Capello és Hitzfeld a topon

Az angolok szövetségi kapitánya, Fabio Capello örömmel fogadta, hogy csapata ötös csoportba került, hiszen így kevesebb tétmérkőzést kell játszania. Más kérdés, hogy az olasz kissé túlzott, amikor kijelentette, hogy rendkívül nehéz csoportban vannak, elvégre Wales és Bulgária korántsem képvisel olyan játékerőt, mint néhány évvel korábban.

Mindkét válogatott leszerepelt a vb-selejtezőben, és bár a walesieknek rengeteg jó képességű, fiatal futballistájuk van, ahhoz, hogy ütőképes csapatot alkossanak, még kell egy kis idő, inkább a 2104-es vébére állhatnak igazán össze. A bolgárok pedig a jelek szerint képtelenek kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, és főleg idegenben nagyon gyengék, vendégként egyetlen meccset sem nyertek a selejtezők során, főleg a Cipruson elszenvedett 4-1-es vereség volt kínos.

A svájciak is hajlamosak a váratlan eredményekre (Luxemburgtól például otthon kaptak ki), de Ottmar Hitzfeld van olyan rutinos szakember, hogy a második helyre vezesse a csapatot, főleg, hogy utánpótlásuk egészen kitűnő - még ha a 2009-ben világbajnokságot nyert U17-es csapatból valószínűleg csak kevesen is játszanak majd az Eb-selejtezőben.

Tippünk: 1. Anglia, 2. Svájc

H csoport: portugál-dán, második felvonás

A portugálok és a dánok is jól ismerik egymást, hiszen a vb-selejtezők során is egy csoportban voltak. Akkor Portugália Dánia mögé szorult, és csak pótselejtezőn kvalifikálta magát Dél-Afrikába, ami alaposan lerontotta a szövetségi kapitány, Carlos Queiroz megítélését. A szerződése viszont 2012-ig szól, vagyis ha a vébén a portugálok nem égnek le nagyon, akkor az Eb-selejtezők során is ő irányítja majd a csapatot.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ez mindenképpen hibapontnak tűnik, de nehéz elképzelni, hogy Cristiano Ronaldóék megint olyan gyengén teljesítsenek (legalábbis önmagukhoz képest), mint a vb-selejtezők során. A csoportban ugyanakkor nem nagyon van olyan csapat, amelyik veszélyes lehet a fenti két együttesre: Norvégia legutóbb egy rendkívül gyenge csoportban is csak harmadik lett, Izland pedig ugyanitt az utolsó helyen végzett. Ciprus ugyan egy-egy meccsen meglepetést okozhat, főleg hazai pályán, de sorozatosan nem tudja hozni a jó eredményeket.

Tippünk: 1. Portugália, 2. Dánia

I csoport: versenyfutás a spanyolok mögött

Azzal, hogy Liechtenstein is ötös csoportba került, jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy ennek a csoportnak a második helyezettje lesz az, amelyik elkerüli a pótselejtezőt. A legjobb második megállapításánál ugyanis a hatos csoportok utolsó helyezettje elleni eredményt nem veszik figyelembe (így adott esetben a San Marino vagy Andorra elleni mérkőzések nem számítanak), ebben a csoportban viszont a Liechtenstein elleni hat pontot már előre beírhatja magának a második helyezett.

Mindez persze a spanyolokat valószínűleg a legkevésbé sem érdekli, a címvédő számára nem jelenthet gondot az első hely megszerzése, a kérdés inkább az, hogy melyik csapat lesz a második Xaviék mögött. Skócia és Csehország is erre a pozícióra pályázik, ám mindkét válogatottnál nemrég történt edzőcsere, és egyelőre nehéz megtippelni, hogy az új kapitány mit hoz ki a rendelkezésére álló keretből.

Az alapanyag a cseheknél tűnik erősebbnek, de a skótok ezt lelkesedéssel pótolhatják, ráadásul a hírek szerint Craig Levein hajlandó visszahívni a válogatottba a korábban fegyelmi okok miatt kizárt Barry Fergusont, aki mostanában remekül játszik a Birmingham Cityben. Litvánia a vb-selejtezőkön is jól indult, de később nem tudta hozni az eredményeket, és immár az ellenfelek is sokkal jobban odafigyelnek ellene.

Tippünk: 1. Spanyolország, 2. Skócia (legjobb csoportmásodik)

www.global-soccer.eu