Vágólapra másolva!
Mi a közös Kovács Zoltánban, Jamie Carragherben, Gael Clichyben, Bobby Zamorában és Shaun Goaterben? Mindannyian akkora kedvencnek számítottak csapatuknák, hogy a szurkolók külön dallal emlékeztek meg róluk. Van, akinek az életét változtatta meg a róla szóló rigmus, más viszont szívesen lemondott volna arról, hogy egy dal főszereplője legyen.

A szurkolói kultúrának világszerte része az éneklése, a skála a kedvenc klub nevének ritmusos ismétlésétől a több versszakos szerzeményekig terjed, a drukkerek általában ismert dallamokra írnak új szöveget csapatuk dicsőítésére vagy az ellenfél cukkolására, helyenként gyalázására.

De nem minden esetben, hiszen egyre gyakoribbak az olyan dalok is, amelyek egyetlen játékosról szólnak. A dallamot többnyire egy-egy örökzöld sláger adja, kedvelt alapnak számít például a Beatlestől a Yellow Submarine, amelyet a Liverpool hívei arra használtak fel, hogy a klub saját nevelésű védőjét, Jamie Carraghert istenítsék.

"Egyes számmal: Carragher, kettes számmal: Carragher, hármas számmal: Carragher" - szól a szöveg, majd jön a refrén, amelyben a drukkerek arról álmodnak, hogy csapatuk egyszer 11 Carragherrel fut majd ki a pályára.


Maga a játékos többször is elmondta, hogy óriási megtiszteltetésnek veszi, amikor róla énekelnek, bár szerinte annyira nem lenne jó, ha csak ő, illetve a klónjai alkotnák a csapatot. "Fantasztikus érzés, amikor a nevedet éneklik a szurkolók. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy olyan eredményes lenne egy csupa Carragherből álló csapat. Az biztos, hogy nehéz lenne legyőzni minket, de kevésbé lennénk szórakoztatóak. A liverpooli drukkerek nagyon kreatívak, a fiam például otthon mindig a Fernando Torresről szóló dalokat énekli - neki ő a kedvence" - fejtette ki Carragher a tőle megszokott szerénységgel.


Az Arsenalnál a Que sera, sera című, Magyarországon Bárhogy lesz, úgy lesz címmel futott slágert írták át, részben Gael Clichy éltetésére, részben Ashley Cole bosszantására. Az angol balhátvéd korábban nagy kedvenc volt az Ágyúsoknál, ám azt követően, hogy a Chelsea-be igazolt a szeretet ellenszenvbe fordult, ennek ad hangot a franciáról szóló dal, amelynek a szövege körülbelül annyit tesz, hogy Clichy bizony jobb Cole-nál, és már korábban is neki kellett volna kapnia a hármas számú mezt - amit általában a balhátvédekre osztanak.


"Nagyon szeretem ezt a dalt, nem is beszélve a szövegről. Sokan azt hiszik, hogy a focisták a pályán egyáltalán nem foglalkoznak a rigmusokkal, de én mindig odafigyelek, és örülök, ha rólam dalolnak" - jelentette ki Clichy, akinek az utóbbi időben nem nagyon megy a játék. Ha nem figyel, a szurkolók hamarosan már azt fogják énekelni, hogy inkább Kieran Gibbsnek kellene játszania az Arsenal védelmének bal oldalán.

Érdekes a helyzete Gera Zoltán klubtársának, Bobby Zamorának, aki jelenleg a Fulhamben ontja a gólokat, de korábban nagy kedvenc volt a Brighton & Hove Albionnál, valamint a West Ham Unitednél is. Előbbi egyesület fanatikusai vették először észre, hogy a neve tökéletesen alkalmas arra, hogy az 1950-es évek nagy slágerének, a That's Amorénak a szövegét átírják. A brightoniak még csak a refrént módosították az alábbi módon: "Ha a labda kapuba kerül, nem Shearer vagy Cole szerezte, hanem Zamora", a West Hamnél azonban a teljes szöveget átírták, beleszőve az Upton Parkot is.


Manapság ez a verzió már nem érvényes, lévén Zamora nem a WHU-ban játszik, így a Fulham hívei visszatértek az eredeti, Alan Shearert és Andy Cole-t emlegető verzióhoz. A csatárt persze ez egyáltalán nem zavarja: "Fiatal játékosként, a karrierem elején hihetetlen érzés volt, amikor a drukkerek a nevemet énekelték. Amikor a teljes szöveget megértettem, még jobban megörültem, hiszen Shearer és Cole óriási sztárok voltak. Nagyon furcsa dolog, hogy ha egy olasz étteremben vagyok, és felcsendül az eredeti dal, olyan, mintha csak nekem játszanák. Még az a változat sem bosszant, amelyikben nem dicsérnek, hanem szidnak, elvégre ez is benne van a futballban. Egyébként is, még mindig jobb, mintha semmit sem énekelnének rólam" - mondta a támadó, arra utalva, hogy az ellenfél drukkerei rendre más szöveggel dalolják a nótát.

A módosított verzió szerint, ha a labda fejen talál, miközben a Z, vagyis a legfelső sorban ülsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy Zamora próbálkozott kapura lövéssel.

A már visszavonult bermudai származású csatárnak, Shaun Goaternek szintén a nevét használták fel a találékony drukkerek ahhoz, hogy dalt írjanak hozzá. A támadó a Manchester Cityben 100-nál is több gólt rúgott, 2002-ben feljutáshoz segítette az együttest, majd a következő szezonban a Manchester United elleni derbin kétszer is eredményes volt. Mind a két gólnál felcsendült az akkor már közismert dal, amelyet egy főleg Walesben népszerű, gyakran rögbimérkőzéseken énekelt zsoltár dallamára költöttek át a City hívei. "Feed the goat, and he will score" - szól a szöveg, vagyis etesd meg a kecskét, és ő gólt szerez; mindez annyit tesz, hogy Goatert tömni kell a labdákkal, beadásokkal, és ő eredményes lesz.


Goater a tőle megszokott magabiztossággal nyilatkozott a dalról. "Szerintem ez a legjobb szurkolói rigmus, ami létezik - eredeti és szellemes. A dal megváltoztatta az életem: ahányszor meghallottam, hatalmas önbizalmat adott, és tudtam, hogy ha addig nem is ment a játék, a drukkerek velem vannak. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy olyan sok gólt lőttem a City színeiben. Emlékszem, amikor a Birmingham City fanjai Geoff Horsfield tiszteletére azt énekelték, hogy Feed the horse (a horse angolul lovat jelent), azon gondolkoztam, hogy levédetem a dalt, de végül az ügyvédem lebeszélt róla" - mesélte a csatár.

A dicsőítés egyik gyakori és nem túl fantáziadús formája, amikor a szurkolók Guantanamera dallamára arról dalolnak, hogy a kedvenc játékosukból csak egy van a világon. Ezt forgatták ki a Celtic-szurkolók, miután kiderült, hogy rivális a Rangers kapusa, a 43-szoros válogatott Andy Goram enyhe skizofréniában szenved. "Two Andy Gorams, there's only two Andy Gorams" - vagyis "csak két Andy Goram van", költötte át a szöveget Celtic Park lelátója.

www.global-soccer.eu