Vágólapra másolva!
Egy Sao Pauló-i bíróság döntése nyomán mielőbbi apasági vizsgálatnak kénytelen alávetni magát Ronaldo, a brazilok kétszeres világbajnok labdarúgója.

Az apasági teszt dönti majd el, hogy a Real Madrid egykori játékosa-e az édesapja egy Szingapúrban élő négyéves kisfiúnak, aki Ronaldo egyik alkalmi kapcsolatából született. A gyermek anyja, a 27 éves Michele Umezu több mint egy esztendeje indította el a jogi eljárást, amelynek azonban eddig semmi foganata nem volt. A brazil bíróság ezért határozott most úgy, hogy a genetikai vizsgálatokat "sürgősen végre kell hajtani".

A Corinthianst erősítő Ronaldónak válással végződött első házasságából, a brazil válogatott labdarúgóként közismert Milene Dominguestől van egy kilencéves fia, továbbá egy egyéves lánya is jelenlegi párjától, Bia Antonytól, aki második gyermekükkel hetedik hónapos terhes.