Vágólapra másolva!
Szerdán, Győrben rendezik a labdarúgó Magyar Kupa fináléjának első mérkőzését, melyet megelőzően kijelenthető, hogy nem csupán az odavágónak, hanem a párharcnak is egyértelműen a hazai csapat az esélyese a Budapest Honvéddal szemben.

Igaz ez még akkor is, ha a fővárosiak évek óta igazi kupacsapatnak számítanak, ez lesz ugyanis sorozatban a harmadik döntőjük, ráadásul 2007-ben hasonlóan esélytelennek tűntek a Debrecennel szemben, melyet aztán mégis sikerült legyőzniük.

Nagy különbség ugyanakkor az elmúlt két szezonhoz képest, hogy most a Honvéd már hetek, hónapok óta rendkívül gyenge formában játszik, ennek nyomán két fordulóval a bajnokság vége előtt matematikailag még fenyegeti a kiesés.

A Győr ezzel szemben kifejezetten jól futballozott a tavasszal, s tulajdonképpen minden energiáját a kupadöntőre fordíthatja, miután a bajnokságban a nyolcadik, s a dobogóra már nem érhet fel, mint ahogy a kieséstől sem kell félnie.

A Soproni Ligában a 6., illetve a 21. fordulóban találkozott egymással a két együttes, s míg előbbi mérkőzést hazai pályán 4-1-re nyerte a Győr, addig az utóbbi összecsapás gólnélküli döntetlennel zárult. A zöld-fehérek valószínűleg az MK-döntőben is kiegyeznének a két eredménnyel.

"Reméljük, hogy harminc év után sikerül megnyernünk a kupát. Úgy látom, az öltözőben mindenki átérzi a meccs fontosságát, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian százszázalékosan odatesszük magunkat. Az első mérkőzés mindenképpen nehezebb lesz, inkább a taktikáról fog szólni, a jövő keddi, második felvonáson már csak a győzelemre fog játszani mindkét csapat. Nagyon várjuk a mérkőzést, nem lesz könnyű dolgunk, mindenesetre szeretnék gólokkal hozzájárulni az ETO győzelméhez" - nyilatkozta Bajzát Péter a győri klub honlapján.

"Az év mérkőzése következik! Bár én jobban szerettem volna, ha egymeccses a kupadöntő, hiszen pont ez a varázsa. A májusi teljesítményünk természetesen mindenkit megviselt, ennek ellenére azt látom, hogy a srácok igyekeznek túltenni ezen magukat, ebben mi is próbálunk nekik segíteni, hogy a Győr ellen a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák majd. Bízom benne, hogy olyan teljesítménnyel tudunk előrukkolni, ami a jövő hétre is reményt keltő lehet" - mondta Sisa Tibor, a Honvéd vezetőedzője a klub honlapján.

A finálénak - szokás szerint - nagy a tétje, hiszen a serleg megszerzése mellett a győztes indulhat az UEFA-kupát váltó Európa-ligában, azaz a második számú európai kupasorozatban.

Magyar Kupa, döntő, 1. mérkőzés:
Győri ETO FC - Budapest Honvéd, szerda 18.00

A visszavágót jövő szerdán rendezik a Bozsik-stadionban.