Vágólapra másolva!

Nem fociztak, inkább sztrájkoltak a belga bajnokságban

Nem léptek pályára a belga bajnokság élvonalának szombati, 20. fordulójában az Excelsior futballistái, akik sztrájkkal tiltakoztak az ellen, hogy hosszú ideje nem fizet nekik a klubjuk.

A mouscroni csapat, amelynek öt spanyol légiósa is van, hazai pályán, a Le Canonnier-stadionban fogadta volna a Kortrijkot, de a mérkőzés elmaradt. A belga szövetség villámgyorsan lépett: a munkabeszüntetést azzal büntette, hogy 5-0-val az ellenfél javára igazolta a meccset.

Az Excelsior labdarúgói azzal fenyegetőznek, hogy mindaddig nem játszanak, amíg a klub nem rendezi velük szemben fennálló tartozásait. A futballklub ugyanakkor arra hivatkozik, hogy nem tud miből fizetni, mivel eladósodott. Az Excelsior elöljárói állítólag spanyol befektetőt keresnek, miután egy másik, szintén ibériai jelölt visszalépett.

A 16 csapatos elitosztályban jelenleg a 10. helyen álló mouscroni csapatot az EFE spanyol hírügynökség értesülése szerint hárommillió euró húzná ki a bajból, ennyiből már be tudná fejezni a szezont. A klub teljes adósságállománya kilenc és fél millió euróra rúg.