Vágólapra másolva!
Olaszországban a Bari otthonába látogat hétvégén a Bayerntől nagy pofont kapott Juventus. Németországban eldőlhet az őszi bajnoki cím, a spanyoloknál aranylabdásai nélkül küzd a Real Madrid, míg a Premier League-ben nehéz meccs vár a Manchester Unitedre, de lesz egy Liverpool-Arsenal rangadó is.

A Bajnokok Ligájából kiesett Juventus Koman Vladimir együtteséhez, a Barihoz látogat szombaton, az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. A magyar középpályás a másodosztályból idén feljutott csapat legutóbbi két bajnokiján kezdő volt, így könnyen elképzelhető, hogy a torinóiak ellen is ott lehet a pályán már az első perctől.

A meccset a hazaiak várhatják jobb hangulatban, a Juve ugyanis hiába győzte le múlt szombaton a listavezető Internazionalét, szerdán, a Bayern Münchentől szenvedett kínos, már-már megalázó 4-1-es vereséget a BL-ben, s egyúttal búcsúzott a sorozattól. A klubvezetés a németek elleni lehangoló teljesítmény ellenére kiállt Ciro Ferrara vezetőedző mellett, ám helyi egyes hírek szerint a Bari elleni vereség után elillanna a most még szilárdnak mondott támogatás a tréner mögül.

A BL-ben szerdán nyertes, és nyolcaddöntőbe jutott Inter a 17. Atalantához látogat, míg a legrangosabb kupasorozat legjobb 16 együttese közé szintén bejutott, a tabellán második AC Milan a 13. Palermót fogadja. Bármelyik milánói gárda botlása meglepetést jelentene.

A forduló rangadóját Genovában rendezik, ahol a szezont remekül kezdő, ám az utóbbi időben gyengébb teljesítményt nyújtott Sampdoria az AS Romát fogadja vasárnap este.

Serie A, 16. forduló, szombat:
Cagliari - Napoli 18 ó
Bari - Juventus 20.45

vasárnap:
AC Milan - Palermo 15 ó
Atalanta - Internazionale 15
Catania - Livorno 15
Chievo - Fiorentina 15
SS Lazio - Genoa 15
Parma - Bologna 15
Siena - Udinese 15
Sampdoria - AS Roma 20.45